
MÓRA FERENC NOVELLÁJA, VALAMINT FÁBRI ZOLTÁN, GYENES ISTVÁN ÉS SZÁSZ PÉTER FORGATÓKÖNYVE NYOMÁN DERES PÉTER ÉS VIDOVSZKY GYÖRGY:
Hannibál tanár úr
tanulmány két részben – a Kultúrbrigád, az Átrium és a KULT2 előadása
Bemutató: 2022.12.03. 19:00

Ikonikussá vált történet egy tanárról, Nyúl Béláról, akit meghurcolnak, feláldoznak a politika oltárán egy Hannibálról szóló, látszólag jelentéktelen tanulmány miatt, aminek állításait nem hajlandó visszavonni.
Nyúl Béla neve fogalommá vált. Mint ahogy a Hannibál tanár úr elnevezés is. Mindkettő leginkább Fábri Zoltán mára már ikonikussá vált filmje miatt, és kevésbé Móra Ferenc eredeti regénye (Hannibál feltámasztása) okán. A klasszikus művekkel sokszor esik meg, hogy eredeti jelentésük új értelmet nyer későbbi korok olvasói, nézői számára. A Hannibál tanár úr letűnt korszakot idéző, keserédes története megdöbbentően pontos, gondolatilag nyugtalanító és különösen aktuális társadalmi látleletté vált mára. Ezért döntöttünk úgy, hogy színpadi változatot készítünk belőle.
A történet főhőse Nyúl Béla, egy óbudai gimnázium szürke kis latintanára ír egy tudományos értekezést Hannibál haláláról, ami természetesen senki nem érdekel, egészen addig, míg az iskola évkönyvében váratlanul helyet kap, hogy egy elmaradt cikket sürgősen pótoljanak vele. Nyúl egyszer csak az érdeklődés középpontjába kerül, egy parlamenti interpellációban is említik nevét, a kollégái hirtelen befolyásos emberként tekintenek rá, sőt egyik éjjel – álmában – maga Hannibál is meglátogatja. Másnap jön a kijózanodás: a dédelgetett ókori dolgozat politikai felhangot kap, kiragadva a saját szövegkörnyezetéből, átértelmezve, kisajátítva „politikai uszítássá” minősül. Nyúl teljesen tehetetlen, hogy megvédje magát az elvtelen vádak ellen. Felfüggesztik tanári állásából, és arra kényszerítik, hogy vonja vissza „lázító tanait”.
Korhatár:15 év
Időtartam:140 perc
Támogatók:Budapest Főváros XI. kerület Újbuda Önkormányzata
Szereplők
Nyúl Béla, tanár | Mucsi Zoltán |
Muray, képviselő | Dóra Béla |
Ofenthaler, gimnáziumigazgató | Gyabronka József |
Vidrozsil, tornatanár | Makranczi Zalán |
Török, matematika- és fizikatanár | Kovács Krisztián |
Schwarcz, tanár | Katona László |
Danielisz, tanár | Lugosi György |
Altiszt | Kovács Máté |
Manzák, vendéglős | Baksa Imre |
Lola, a felesége | Parti Nóra |
Miniszteri biztos | Debreczeny Csaba |
Petrik magántanítvány, rikkancs, Kati udvarlója | Ivanics Tamás |
Nyúlné | Moldvai Kiss Andrea |
Kati, Nyúl lánya | Biró Panna Dominika |
Iván, Nyúl fia | Katona Péter Dániel |
Vogelmeyer, fűszeres | Katona László |
Lacika, segéd | Kovács Krisztián |
Gébics, hentes | Lugosi György |
Újságíró | Debreczeny Csaba |
Mici | Grisnik Petra |
Hannibál | Dóra Béla |
Zenekar/zongora | Szép András |
Felszegi Dalma | |
Zenekar/dob | Nagy Zsolt |
Czibor Attila | |
Zenekar/nagybőgő | Pál Gábor |
Gyányi Tamás |
Díszlettervező | Kálmán Eszter |
Jelmeztervező | Bati Nikoletta |
Zene | Faragó Béla |
Világítástervező | Czibor Attila |
Koreográfus | Gyevi-Bíró Eszter |
Hangtervező | Remete Marcell |
Korrepetitor, zenei vezető | Szép András |
Díszlettervező-asszisztens | Illés Haibo |
Súgó | Zsolnay Andrea |
Segédrendező | Bali V. Gergő |
Produkciós koordinátor | Nyulassy Attila |
Producer | Zsedényi Balázs |
Produkciós vezető | Ugrai István |
Rendező | Vidovszky György |
Külön köszönet: Hatvani Mónika
Kritikák, sajtó
Kritikák
- Szekeres Szabolcs: A fényből a sötétségbe (Criticai Lapok, 2023. március 7.)
- Czabala Zsófia: Röpülj, páva! (Színház.net, 2023. január 3.)
- Balla István: Nemzetárulónak kiáltották ki, pedig ő csak csendben tanítani akart (hvg.hu, 2022. december 8.)
- Csatádi Gábor: „…ők, kik nézték Hannibál hadát…” (Pótszékfoglaló, 2022. december 8.)
- Balogh Gyula: Lavinaszerű förtelem (Népszava, 2022. december 8.)
- Locsmándi Luca: Kövek között az ember (Daily Fuse, 2022. december 5.)
Sajtó
-
Szentgyörgyi Rita: Vidovszky György rendező: "Ma mindenkit belekényszerítenek elvtelen kompromisszumokba" (hvg.hu, 2023.03.19.)
-
Addig, ezt a pár évet, ki kell bírni – Mit játszanak most a színházban?, 3. rész (hvg.hu, 2023. január 19.)
- „Minden próbafolyamat nehéz” – Mucsi Zoltán, színész (Magyar Narancs, 2023. január 12.)
- Újító kísérletek – 2022-ben a színháznak sem volt könnyű Magyarországon (Népszava, 2023. január 2.)
- „Lásd, akiket én szerettem” 2022 – évértékelés III. PRÓZAI SZÍNHÁZ/2. (Mezei néző, 2023. január 1.)
- Beszélgetés Vidovszky Györggyel (Lábjegyzet, Rádió Bézs, 2022. december 8.)
- Premier az Átriumban: Hannibál tanár úr aktualitása (margitnegyed.hu, 2022. december 2.)
- Mucsi Zoltán megmutatja, hogyan lesz egy tanárból nemzetáruló (Index, 2022. december 2.)
-
„Fejlettségi szintünk még mindig megegyezik a neandervölgyi emberével” – interjú Makranczi Zalánnal ( 168hu, 2022. november 28.)
- „Amikor nagyon az életünkbe jön a politika, az nem egy jó időszak” – Interjú Mucsi Zoltánnal (nlc.hu, 2022. november 25.)
- Mucsi Zoltán játssza a szimbólummá vált Nyúl Béla szerepét az Átrium új bemutatójában (szeretlekmagyarorszag.hu, 2022. november 16.)
- Mucsi Zoltán tanárt játszik az Átrium új bemutatójában (filmtekercs,hu, 2022. november 16.)
- Mucsi Zoltán tanárnak áll (Index, 2022. november 15.)
- Móra Ferenc ikonikussá vált kisregényének átdolgozását mutatja be az Átrium decemberben (Kultúrjunkie, 2022. október 30.)
- Amikor Mucsi Zoltánból Nyúl Béla lesz: Hannibál tanár úr az Átriumban (Színházvilág, 2022. október 26.)
- Következő bemutatójára készül az Átrium (Deszkavízió, 2022. október 23.)
- Hedda, Hanna, Hannibál és a rémületes Killer Joe – Színházi bemutatók ősszel (We Love Budapest, 2022. szeptember 8.)
Kapcsolódó hírek
Műsorváltozás | Hannibál tanár úr 2023.01.29. 2023-01-29 10:07:34Műsorváltozás | Hannibál tanár úr 2023.01.30. 2023-01-30 11:01:56
Mucsi Zoltán tanárt játszik az Átrium új bemutatójában 2022-11-16 12:02:55
Betegség miatt elhalasztott előadások pótlása | Hannibál tanár úr 2023-02-16 17:06:36