Pintér Béla és Társulata

Társulatok

Pintér Béla és Társulata

A társulat vezetője, a pályáját színészként kezdő Pintér Béla 25 év alatt 30 darabot írt és rendezett – ebből 28-at saját társulatával mutatott be, egyet pedig a Katona József Színház meghívására készített.
A társulat összetétele sokat változott az évek során, de a legtöbb repertoáron lévő produkciót közel eredeti formájában és eredeti szereposztásban játsszuk a mai napig.
Egy kritikus „Nemzeti Színháznak” nevezte Pintér Béla színházát, mert minden darab témája a magyar hétköznapokból, a minket körülvevő világból merített.
A társulatot ma az egyik legjelentősebb és leginvenciózusabb magyar színházi alkotóműhelyként tartják számon külföldön is.
Rangos színházi fesztiválok vendégeként mutattuk be előadásainkat New Yorktól Moszkván át számtalan európai nagyvárosban.

2013-ban megjelent Pintér Béla első drámakötete. Darabjai közül német, cseh, lengyel és kínai nyelven is olvasható jó néhány.
2018-ban megjelent a Pintér Béla Újabb drámák kötet.

Pintér Béla és Társulata

Következő előadások az Átriumban

Március 19.

Szerda 19:00

Erre az előadásra
minden jegy elkelt

Március 20.

Csütörtök 19:00

Március 21.

Péntek 19:00

Erre az előadásra
minden jegy elkelt

Március 22.

Szombat 19:00

Erre az előadásra
minden jegy elkelt

Március 25.

Kedd 19:00

Március 26.

Szerda 19:00

Március 27.

Csütörtök 19:00

Április 1.

Kedd 19:00

Április 2.

Szerda 19:00

Április 3.

Csütörtök 19:00


Kapcsolódó hírek

Körkép az Átriumból

2025.02.28.

2024 szeptemberétől új kollaboráció költözött az Átriumba, mely a Pintér Béla és Társulata, a Dumaszínház, a Delta Produkció, a Füge Produkció és az Orlai Produkciós Iroda partneri együttműködésére épül. Az elmúlt hat hónapban a társulatok megtöltötték az Átriumot előadásokkal és nézőkkel, de az évad második felére is tartogatnak újdonságokat.

Márciusi műsorunk már elérhető

2025.02.10.

Teljes márciusi műsorunk elérhető!

Mikulás-napi jegyvásár a Pintér Béla és Társulatánál

2024.12.05.

20-30% kedvezmény december 5. és 8. között.