Társulatok
Társulatok
Barátomhoz Produkció
A színház és a zene iránti rajongás hozta össze két frissen végzett színész (Krasznai Vilmos, Liber Ágoston) és két zenekar (Ferenczi György és az 1-ső Pesti Rackák, Tükrös együttes) alkotóközösségét. A Tükrös tag Liber Endre szövegválogatásából és zenei elképzeléseiből született meg a Barátomhoz című előadás, ami aztán Enyedi Éva dramaturg és Hégli Dusán koreográfus, rendező keze alatt érett színházi produkcióvá. Az Arany János és Petőfi Sándor levelezése alapján született előadás a mai közönségnek szól, tulajdonképpen két vagány fiatalember szókimondó párbeszéde, verses betétekkel és sok-sok zenével. A koncepció érvényességét erősíti az a tény is, hogy Arany maga is kiváló énekes volt és gitározott is, a tőle származó kottás kézirat 148 dal lejegyzést tartalmazott. Petőfi pedig szándélkosan olyan költészetet teremtett, ami alkalmas a széles néptömegek elérésére is. Receptje bevált, költeményeiből jónéhány már életében népdallá vált.
Előadások az Átriumban

Következő előadások az Átriumban
Kapcsolódó hírek
Körkép az Átriumból
2025.02.28.
2024 szeptemberétől új kollaboráció költözött az Átriumba, mely a Pintér Béla és Társulata, a Dumaszínház, a Delta Produkció, a Füge Produkció és az Orlai Produkciós Iroda partneri együttműködésére épül. Az elmúlt hat hónapban a társulatok megtöltötték az Átriumot előadásokkal és nézőkkel, de az évad második felére is tartogatnak újdonságokat.
Barátomhoz – Ferenczi György zenéjével készült darab Arany és Petőfi levelezése alapján
2024.11.07.
November 22-én érkezik a Barátomhoz című koncertszínházi előadás az Átriumba