Barátomhoz
Előadások
Barátomhoz
Arany János és Petőfi Sándor levelezése bensőséges baráti párbeszéd, amibe minden belefér. Magánélet, politika, pénz, közélet és persze a költészet megreformálásának nagyratörő víziói. Ferenczi György és az 1-ső Pesti Rackák, a Tükrös Zenekar és két tehetséges színművész, Krasznai Vilmos és Liber Ágoston elevenítik meg a két fiatal költő életének talán legfontosabb két évét, a kettejük levelezéséből áradó, átütő humorral. Mintha itt ülnének mellettünk és velünk társalognának. Petőfi és Arany - tűz és víz, de ahogy a jól ismert közmondásból régóta tudható: az ellentétek vonzzák egymást. A költők egymáshoz írt verseire Ferenczi György készített zenét, míg a népdalokban fellelhető Petőfi-versek a Tükrös Zenekar muzsikájára szólalnak meg. Az előadást Liber Endre koncepciója alapján Hégli Dusan koreográfus, rendező és Enyedi Éva színésznő, dramaturg viszi színpadra.
Az előadás után 20:30-tól 21:30-ig a Tükrös zenekar ingyenes táncházat tart az Átrium Bisztróban.
Magyarpalatkai, kalotaszegi, széki zenékkel, március 15-i hangulatban, sok szeretettel várunk mindenkit. Akinek nem volt ideje megnézni az előadást, jöjjön táncolni!
Szereplők
Petőfi Sándor: Liber Ágoston - próza, ének
Ferenczi György: harmonika, ének
Apáti Ádám: melodika, vokál
Bizják Gábor: kürt, vokál
Jankó Miklós: cajon, vokál
Pintér Zsolt: mandolin, vokál
Árendás Péter: brácsa
Halmos Attila: hegedű, ének
Koncz Gergely: hegedű
Lelkes András: nagybőgő
Liber Endre: cimbalom, brácsa, ének
Alkotók
Enyedi Éva: szövegkönyv, dramaturg
Ferenczi György: zene
Hégli Dusan: rendező