Újra Átrium, jön a Nyuszi, Az Őrült Nők Ketrece és a 12 dühös ember


...

Újra Átrium, jön a Nyuszi, Az Őrült Nők Ketrece és a 12 dühös ember

A függetlenség napja című rendezvénnyel nyitja meg újra hivatalosan is kapuit az Átrium 2020. július 4-én este 8 órakor. Ekkor tartják a színház előterében megnyitott Átrium Bisztró hivatalos megnyitójával összekötve az Átrium Színház posztkarantén újramegnyitóját. Az első előadás  július 11-én a Fehér nyuszi, vörös nyuszi című darab lesz, amit ezúttal – egyetlen alkalommal – Molnár Piroska előadásában láthat a közönség. Még júliusban visszatér a színpadra Az Őrült Nők Ketrece és a 12 dühös ember is.

Az Átrium egyedi, Bauhaus stílusú előcsarnokában megnyílt Átrium Bisztró amellett, hogy egész nap meleg ételekkel is várja a vendégeket, közösségi térként is funkcionál majd, változatos programokkal. Az előcsarnokban felállított kis színpadon az élőzenés estek, monodrámák és úgynevezett „open mic” estek mellett beszélgetések, könyvbemutatók vagy vitaestek, közérdeklődésre számot tartó beszélgetések is helyet kaphatnak majd. 

A közönség júliusban három alkalommal láthatja a hatodik születésnapját ünneplő Az Őrült Nők Ketrecét Stohl András és Hevér Gábor főszereplésével, Alföldi Róbert rendezésében, és ugyancsak három alkalommal Mucsi Zoltán és Gyabronka József főszereplésével Reginald Rose klasszikusát, a 12 dühös embert. Nassim Soleimanpour iráni szerző különleges darabját, a Fehér nyuszi, vörös nyuszit egy színész csak egy alkalommal játszhatja el életében - hiszen a színpadon, a közönség előtt, egy lezárt borítékban kapja meg szövegkönyvet, amelyről előtte szinte semmit nem tudhat. A darabot júliusban Molnár Piroska mellett Hajós András előadásában is láthatja a közönség – ő lesz az első Magyarországon, aki nem színészként, hanem előadóművészként vállalta a különleges feladatot, de a világon ez nem egyedi eset, már számos világhírű zenész, énekes, rendező és előadó vállalkozott a megmérettetésre. A Megáll az idő előadás a Jurányi 123-as laborból az Átrium Bisztró terébe költözik, ahol a díszlet maga az Átrium előcsarnoka lesz.

A korábbi gyakorlattól eltérően a színházteremben hamarabb foglalhatják el a helyüket a nézők, ezzel is segítve, hogy a közönség egyenletesebben tudjon a színház területén eloszlani. A színházterem szellőztetése megoldott, mert nem légkeveréssel történik, hanem folyamatosan friss levegő érkezik, amely aztán visszaforgatás nélkül hagyja el a nézőteret. Emellett a színház számos pontján lesz lehetőség kézfertőtlenítésre. Ettől függetlenül az arcvédő maszk használatát ajánlja a színház, és kérik: aki betegség tüneteit észleli magán, ne látogassa az intézményt.