
Nyúlon innen, nyúlon túl – itt az Átrium májusi műsora!
Beadtuk a taókompenzációs és a működési pályázatot, így egy hónap múlva már talán tudhatjuk, tud-e tovább működni az Átrium, amely korábban kizárólag a kulturális taóból és a jegybevételből, egyéb költségvetési támogatás nélkül tartotta fenn magát. A kulturális tao megszüntetése okozta bizonytalanságban nézőink hozzájárulása segítette a működést, ezúton is köszönetet mondunk mindenkinek, aki támogatást adományozott azért, hogy működhessen a színházunk. A támogatáshoz itt lehet csatlakozni.
Május elsején egy különleges, exkluzív színházi eseményt kínálunk nézőinknek. Olyan darabot mutatunk be, amely nem hagyományos: nincs rendezője, nincs díszlete, nincs jelmeze, nincs próbája.
A színész, aki játssza, először a színpadon kapja kezébe a szöveget, előtte nem ismerheti azt, mindössze egy előzetes instrukciólistát kap 48 órával az előadás időpontja előtt. Az iráni szerző, Nassim Soleimanpour darabja, a Fehér nyuszi, vörös nyuszi ezzel együtt valódi színház: különös, intenzív játékhelyzetet teremt a színész, a közönség és az író között. A nemzetközi sikert aratott, több mint 50 nyelvre lefordított darab számos díjat söpört be, hiszen egyedülálló és megismételhetetlen élményt nyújt minden estén, ugyanis egy színész – a fentiek miatt – életében mindössze egyszer játszhatja el a darabot. A magyarországi ősbemutatón, május 1-jén este Alföldi Róbert vállalta, hogy találkozik a darabbal és a közönséggel. A jegyek mindössze három óra alatt fogytak el az első alkalomra, de ez csak az első: az előadás mindig más és más színésszel kerül színpadra a jövőben.
Búcsú: utolsó előadásához érkezik a Majdnem 20, amely egy bezárt színházban magukat elbarikádozó színészek történetét meséli el. Hogyan zajlik a kiképzés, hogyan veszi át a hatalmat az Új Fenntartó, hogyan neveli át a bohém művészpalántákat rendszerkompatibilissé a kiképző? Tasnádi István a színészek improvizációi alapján írta a szöveget, a kortárs komédiát, amelyben az egykori Bárka fiatal színészei szerepelnek, Vidovszky György rendezte. A valósággal való egyezés ezúttal nem a véletlen műve, a jókedv ezzel együtt garantált.
Illusztris vendégek is az Átrium színpadára lépnek májusban: a Marslakókban május 16-án Vecsei H Miklós Dr. Márka Szabolcsot, a New York-i Columbia Egyetem professzorát, asztrofizikust kérdezi, az utolsó Krizshow-ban, május 25-én pedig Müller Péter és Müller Péter Sziámi, valamint Závada Pál és Závada Péter lesznek Krizsó Szilvia alanyai.
Az évadban utoljára látható Molnár Ferenc egyfelvonásos komédiája, az Egy, kettő, három (május 11-én délután 5-től és este fél 8-tól), illetve az Így szerettek ők sorozat is elköszön, május 24-én a József Attila idei epizódját láthatják újra nézőink. Az Igenis, miniszterelnök úr! című válságkomédia május 2-án és 3-án lesz látható, a 25. előadásához érkező Az öldöklés istene pedig május 9-én és 23-án lesz műsoron. Musicaljeink közül a Chicago május 14-én és 17-én, Az Őrült Nők Ketrece 27-től 31-ig esténként szerepel az Átrium műsorán.
Ami a Mentőcsónak előadásait illeti: az áprilisban 200. előadását ünneplő Szociopoly május 14-én és 30-án, a Cigány magyar 5-én és 12-én lesz megtekinthető a 123-as laborban. A Megáll az idő az évadban május 23-án lesz utoljára műsoron.
A Pintér Béla és Társulata a Kaisers TV, Ungarn című produkciójával május 4-én és 5-én lép fel az Átriumban, 5-én délután látható 150. alkalommal az előadás.
Szeretettel várunk mindenkit!
Amíg lehet, folytatjuk.