Rólunk
Átrium - Újratöltve
2024 szeptemberétől egy olyan új kollaboráció költözik az Átriumba, mely az épületben nem ismeretlen társulatok partneri együttműködésére épül. A Pintér Béla és Társulata, a Dumaszínház, a Delta Produkció, a Füge Produkció és az Orlai Produkciós Iroda közös nevezője egy elsősorban produceri alapú működési modell kialakítása, és ezáltal egy megbízható alapokon nyugvó, de a független előadó-művészeti terület számára is nyitott befogadóhely működtetése. Cél az intézmény elmúlt 12 évének színházi hagyományaihoz és szakmai sikereihez méltó színvonalas és sokszínű, a minőségre garanciát vállaló műsorpolitika összeállítása, igazodva a Margit-negyed lokális igényeihez és az épület adta lehetőségekhez. A menedzsmenti gondolkodás mellett, ami művészetileg közös hívószó a különböző előadásokat jegyző szervezetek munkájában, a kortárs magyar szöveg fontossága és népszerűsítése, valamint az aktuális társadalmi és hétköznapi jelenségekre való érzékeny reagálás. Középtávon cél a partnerek által közösen létrehozott koprodukciók bemutatása, kortárs dráma pályázat kiírása és szakmai rendezvények szervezése is, melyek mind hozzájárulhatnak majd az Átrium brand továbbépítéséhez.
Átrium - Mozi, Színház
Budapesten az 1930-as évak előtt nem nagyon épültek kimondottan mozinak szánt terek. Az 1928-ban hozott mozgókép forgalmazásáról szóló, valamint az 1934-es, a Margit körúti épületállomány frissítését célzó rendeletnek a találkozásaként született meg Kozma Lajos Átrium-háza. A mozi előcsarnoka a bérház földszintjén, a nézőtér a ház udvarán kapott helyet.Az Átrium 1935. november 6-án nyitott meg, s Lajtos Elemér, az első igazgató küldetésének tekintette, hogy ez legyen Budapesten a magyar filmek premierszínháza. A mozi 65 éves történelme alatt kapott bombatalálatokat, üzemelt benne mészárszék és mulató, negyven éven át viselte a Május 1. mozi nevet. A nyolcvanas években a műemléki jegyzékbe vételt követően felújították. 2001-ben, ekkor már újra az Átrium nevet viselve, zárt be. Tíz év elteltével az új tulajdonosok felújítást követően, kis profilváltással színházként nyitották újra az intézményt.
fotó: Fortepan
Bemutatók az Átriumban
- Pintér Béla és Társulata: Idegen Test (2024. október 12.)
- Megvan az Átrium új üzemeltetője (Forbes, 2024. május 20.)
- Együttműködésekre van szükség – felsorakozott az Átrium új vezetése (Fidelio, 2024. június 14.)
- Együtt a független színházi világ legjava (Art Is Business, 2024. június 17.)
- Amikor egyre kevesebb pénz jut kultúrára, a színházi együttműködések jelenthetik a kiutat (444.hu, 2024. október 4.)
- Pintér Béláék új bemutatója már az újratöltött Átriumba készül (PORT.hu, 2024. október 5.)