Rendezvények:


...

Krizshow Afterparty – könyvbemutató

2019. november 26-án, kedden délután 5-kor az Átriumban Krizsó Szilvia könyvbemutatóval egybekötött, rendhagyó Krizshow-t állít színpadra. A kötetben, amely most már a harmadik a sorozatban, 16 produkcióba csöppenhetnek bele az olvasók. Ahogy a korábbi könyvekben, Krizsó Szilvia most is igyekezett érzékeltetni a színházi hangulatot, így a beszélgetésekbe beleszőtte saját gondolatait, érzéseit, vendégei arckifejezésének vagy testbeszédének leírását, a meglepetés- vagy előre leegyeztetett vendégeikkel való kapcsolatuk milyenségét (a könyvben nem 16, hanem közel 32 művésszel találkozhatnak), és visszaadni a közönség reakcióit is. Aki elolvassa, valóban úgy érezheti, ott ül a nézőtéren.
A Kossuth Kiadó által kiadott könyv szereplői közül Krizsó Szilviának biztosan beszélgetőpartnere lesz Balázs Klári és Korda György, Dés László, Molnár Piroska, Pápai Erika, Rózsa György, Szinetár Miklós. Gálvölgyi Jánosra és Szinetár Dórára is számítanak a szervezők (akiknek színházi elfoglaltságától függ, hogy ott tudnak-e lenni, ami később derül ki).
Persze, ahogy az minden Krizshow-ra igaz, a beszélgetést fellépések tarkítják, így az este felhőtlen szórakozást ígér.
Az estre nincs belépődíj, a közönség a székeket az érkezés sorrendjében tudja elfoglalni.
A kedvezményesen megvásárolható könyvek bevételéből Krizsó Szilvia és a Kossuth Kiadó az Átrium működését is támogatja.

A bemutató után a kötetet Krizsó Szilvia a helyszínen dedikálja.