Kritikák


Kritika:


Kritika:

• „Az Átrium végtelenül feszes tempójú előadásában is sokkal több a karfacsapkodó röhögés, de a végére hősünk néhány rövidke mondattal felnyitja a szemünket a szomorú valóságra – tökéletes kombináció.” (Franyó Kriszta, esszineszbenne.blog.hu, 2019. október 16.)

• „Az iszonyatosan nagy mennyiségű, ráadásul végig feszes tempóban elmondott szöveg és folyamatos feszültség ellenére igazi vérbő vígjátékot látunk a színpadon, az előadás kimaxolja a helyzetkomikumot. Znamenák István rendező kiválóan ismeri az emberi játszmákat, a végletes karakterek ütköztetésének összes poénját és abszurditását kibontja, kiváló színészekre szabva a karaktereket. És ebben a szűk időben arra is van alkalma, hogy egy kicsit kibontsa Norrison emberi oldalát is. Mert bár nehezen hihető, de van neki.” (szinhazatnekunk.hu, 2019. január 6.)

• „Az előadás ritmusa kifogástalanul pereg és épp a megfelelő pillanatokban áll takaréklángra: Molnár Ferenc bizonyára elégedetten bólogatna, ha látná a Znamenák diktálta iramot, a biztos kezű, megfelelően időzített lassításokat, és Alföldi Norrisonját.” (Hegedűs Barbara, cultura.hu, 2017. május 3.)

• „Znamenák István eddigi munkásságából sejthető volt, hogy nem könnyed tűzijátékot akar a színpadon, nem elégszik meg azzal, ha a színészek brillíroznak, tapssal érkeznek a színpadra és tapssal is távoznak onnan. Biztosak lehettünk abban, hogy ennél valami mélyebbet akar, megmutatni például annak a fejbólintó Jánosokból álló mechanizmusnak a tagjait, akik vezényszóra bármit megcsinálnak, és megmutatni azt az embert, akinek egész mentalitását, akár még az eszméit is, egyik pillanatról a másikra, ripsz-ropsz át lehet alakítani.” (Pepita Magazin, 2017. január)

• „Molnár világlátása és kritikai érzéke keveredik ebben a humoros és elgondolkodtató előadásban, hamar egyértelművé válik, miért olyan nagyszerű író is ő.” (Pál Zsófia, Színházhatás, 2017. január 8.)

• „A motiváció lényeges momentummá válik, hiszen a darab ezzel külön artikulálja azt, hogy a feladat teljesítéséhez az a hideg, racionális profizmus szükséges, amellyel igazgatóként Norrison is rendelkezik. Ezzel az elvárással az emberi tényezőt (ember mint érző, fájdalmat, szomorúságot, bármit érző lény) ki lehet(ne) zárni a rendezésből – szövegszinten megjelenik, de nem szól bele a dramaturgiába. Ugyanakkor a koncepció és Alföldi tehetségét dicséri az, hogy beengedi a szórakoztatásba a nagyon emberi dolgokat is.” (Nagy Balázs Péter, Súgópéldány, 2016. december 16.)

• „Nemesebb értelemben tehát, de mégiscsak színtiszta komédia ez, még akkor is, ha az előadás végén úgy érezzük, hogy azért az emlegetett utolsó mondatért igazán érdemes volt megszületnie mindennek. Mert ott, abban az elnyújtott pillanatban megértjük, hogy nekünk is szégyellnünk kell magunkat.” (Kelemen Ágnes, Dézsi Fruzsina, Szintézis Online, 2016. december 10.)

• „Siker lesz, és szép hosszú széria – amit Alföldi Róbert Norrison bankárja teljességgel megérdemel.” (Csáki Judit, Revizor, 2016. november 20.)

• „Znamenák István rendezése képes a humor és a borzadály között megvalósítani a Móricka–Napóleon nyomvonalon, a szemünk előtt megszülető tartalmatlan kiskirályok történetét. Nagyon pontosan bánik ezzel a didaktikus szöveggel, olyan abszurddá válik az egész cselekmény, mintha egy Ionesco-darabot néznénk. És ahogy például Makbett utódja csak egyetlen dolgot ígér meg, hogy kegyetlenebb lesz, mint elődje volt, ehhez hasonlóan sejthetjük, hogy Gróf Dubois-Schottenburg (született Fusz Antal) esetében sem lesz ez másképp.” (Németh Gábor Dávid, Apokrif Online, 2016. november 18.)

• „A mű, valamint a Kultúrbrigád és az Átrium jelenhez csak minimálisan közelebb hozott előadása amellett, hogy görbe tükröt tart a hatalom, illetve a hatalmat kiszolgálók elé, teljesíti legfőbb funkcióját is: szórakoztat, ami elsősorban Alföldi Róbert emlékezetes játékának köszönhető.” (Szarka Károly, prae.hu, 2016. november 13.)

• „Lenyűgöző ez az egész, látványos brillírozás, parádés bűvészmutatvány, miközben azért rémisztő is. Hiszen nagy szemfényvesztés, óriási svindli, melynek alapja tiszta hazugság.” (Bóta Gábor, Népszava, 2016. november 12.)

• „Ütős. Molnártól, Znamenáktól, Alfölditől egyaránt.” (Csizner Ildikó, 7ora7.hu, 2016. november 9.)

• „Alföldi Róbert beszédkultúrája az utasítás-zuhatag, sorozatlövő intézkedés alig meg-megszakított folyamatában a tempó mellett az értelmezéshez is kiválóan elegendő. Míg világfivá alakítja és alakíttatja Fuszt, Valakivé beszéli a senkit, szavaiban a döntések kommentárja, az előre gondolkodás logikája és mocsara ugyancsak megszólal.” (Tarján Tamás, szinhaz.net, 2016. november 8.)

• „Alföldi becsülettel viszi végig a bankigazgató ámokfutását, a szélhámosság koordinálása közben az összes, a gépezet olajozására irányuló poénja ül.” (Kónya Rita Veronika, 2016. november 6.)

• „A népes szereplőgárda tagjai jönnek-mennek, kifutnak-berohannak, apró szerepébe mindenki bevisz egy-egy ötletet, jellemző vonást: piros orrot nagy pokróccal, fura parókát, túlmozgást. Ez az előadás azonban Alföldin áll vagy bukik. Jelen esetben áll, biztos lábakon.” (Turbuly Lilla, 2016. november 6.)


Kritika:

• „A konfliktusos helyzetek során, amelyekből bőven akad a darabban, a válság- és konfliktuskezelés amolyan kisenciklopédiáját is megírhatná a maga számára a néző (a szerzők bőven adnak támpontokat hozzá), aki a mindennapokban aligha nyerhet betekintést a legfelső döntéshozás kulisszatitkaiba.” (Nyugati Jelen, 2016. szeptember 19.) 
• „Znamenák István rendezése a jelenkori magyar politikai elit elé állít görbe tükröt. Külön dicséret jár az alkotóknak, hogy folyamatosan igazítják a szöveget a hazai aktuálpolitika történéseihez. Így az előadás kis mértékben állandóan változik. Azonban nem csak ez az oka, hogy a művet többször kell látni. A nagyszerű színészi teljesítmények, a simára csiszolt párbeszédek és az egész darabot átszövő, finom humor is arra készteti a nézőt, hogy már a vastaps közben azon töprengjen, mikor nézze meg újra az előadást. Mert higgyék el, megéri.” (orkhesztra.blog.hu, 2016. január 14.) 
• „Briliáns humorú ez a bohózat, csak úgy szikráznak a párbeszédek és fel-felismerjük a bürokrácia és a politikai elit jellemvonásait, a szomorú tényeket, melyeket bármely korra, bármely nemzetre és bármely apparátusra rá tudunk húzni.” (Blans.hu, 2014. április 23.) 
•„A pokolian szellemes darabban – és Znamenák István lefegyverzően elegáns rendezésében – minden köznapian ismerős, a kül- és belpolitikai problémák intonálása, megcsócsálása és manipulálása, és minden parabolikusan eltorzított, egészen az abszurdumig, hogy annál világosabb legyen az inkompetens, cinikus, korrupt, haszonelvű, velejéig immorális politizálás, amellyel szüntelenül találkozunk a közéletben.” (Koltai Tamás: Bocsánat, ez Anglia! – Élet és Irodalom, 2013. december 20.) 
• „Itt a válasz arra, hogy vígjátékot is lehet-e minőségi módon provokációra építeni. Meg úgy általában színházat.” (Dicsuk Dániel: Alföldi Róbert átvette a hatalmat... – Royalmagazin.hu, 2013. december 6.) 
• „Az Igenis, miniszterelnök úr! kajánkodva nyelvet öltöget a hatalomra. Élvezettel céltáblát csinál belőle, ahogy egyébként is található a díszletfalon egy valóságos céltábla is, kis nyilakat lehet bele dobálni, így hajigálja a Kultúrbrigád és az Átrium Film-Színház produkciója az Átriumban a kormányt élcekkel, viccekkel, gúnyos szurkapiszkákkal.” (Bóta Gábor: Hoppon maradt ország – Népszava / Szép Szó, 2013. november 30.) 
• „Ami a didaxisban nagyszerű, az a nyíltság, annak a tudatosítása, hogy ma Magyarországon a művészetnek nem kell allegóriák mögé bújnia, titkokban szólnia, mert ki lehet mondani a szavakat.” (Puskás Panni: Tudjukki – Revizor, 2013. november 25.) 
• „Bár az eredeti mű szerzője Antony Jay és Jonathan Lynn, a vaskos, mégis száraz angol poénokkal teli opuszból – Ugrai István és Faragó Zsuzsa fordításában és dramatizálásában – a honi-nemzeti kortárs rögvalóságból fakadó áradás lett. Nemcsak a fentebb említett szövegek és utalások szintjén, hanem – és ez már a rendező és a színészek érdeme – a figurák is virtigli, vagyis törzsökös magyar képződmények.” (Csáki Judit: Alföldi a színpadon leckézteti a miniszterelnökét – hvg.hu, 2013. november 17.) 
• „A Kultúrbrigád és az Átrium Film-Színház új bemutatója parádés szórakozást nyújt, még azok is megenyhülnek az előadás alatt, akik amúgy nem szeretik az összekacsintós művészetet. Poén poén hátán, az élcek pontosak, a színészi játék fegyelmezett, ahogy egy komédiában kell.” (Závodszky P. Árpád: Nyald a s.ggét, télen, nyáron – Népszabadság, 2013. november 15.) 
• „Az Igenis, miniszterelnök úr! bizonyítja, létezik még komédia rohangálás, heves ajtócsapkodások, és fejhangon üvöltözés nélkül, frappáns, pörgő dialógusokkal. Egy kulturáltan szórakoztató este Unortodoxiában.” (Rényi Ádám: Alföldi kezében báb a kormányfő – Ványa bácsi, 2013. november 7.) 
• „(...) némiképp karikírozva, mégis hihetően bemutatja a hatalom működésének természetrajzát, elsősorban Hevér Gábor kőbuta, de jól helyezkedő miniszterelnöke és Alföldi Róbert dörzsölt, taktikus, kormánybuktatásra készülő, de a győzelem érdekében akár a kormány megmentésére is képes reálpolitikusának hatalmi harca révén.” (Kovács Bálint: Alföldi Róbert megmenti a kormányt – Egyfelvonás, 2013. november 6.)


Kritika:


Kritika:

2017. január 16. 168 óra Az elvek luxusa Csáki Judit

2017. március 28. WeLoveBudapest Két és fél órára szegényebb leszel Zacsek Ágnes

2016. augusztus 1. index Így élj túl egy hónapot közmunkából és segélyből Kovács Bálint

2016. március Színház Az igazi valóság az kint van az utcán

2016. február 26 Élet és irodalom Személyes érdekünk hibáztatni a bajba jutott embert Kovács Natália

2015. november 19. abcug.hu A feladat: nem éhen halni Prókai Eszter

2015. október 21. revizor Fájjon nekünk is, ami másoknak fáj Proics Lilla

2014. december 18. Magyar Narancs Itt mindenkinek ennie kell Tompa Andrea


Kritika: