Kritikák


Kritika:

Az Őrült Nők Ketrece – Túl a pasztellen, 2017. július 20.
„Élj és szeress úgy, ahogy lehet” – Karádi Zsolt, Kelet-Magyarország, 2017. július 19.
Revütlen szeretetzuhany – Papp Tímea, Színház, 2017. június, p. 17–18. 
• Idén is kinyitott Az Őrült Nők Ketrece – Zsirmon Norbi, Nowmagazin.hu, 2016. július 15. 
• Egy szabadelvű mulató – kothoga, orkhesztra.blog.hu, 2016. január 1. 
• Ennyi tűsarkúban riszáló pasit még nem láttak Szombathelyen – Kánya Dóra, Frisss.hu, 2015. november 19. 
• Bezártság az elfogadásban – Varga Maja, Másnézőpont.hu, 2015. szeptember 10. 
• Álló vastapssal jutalmazták Az Őrült Nők Ketrecét Szegeden — Timár Kriszta, Délmagyarország.hu, 2015. szeptember 6. 
• A színház-effektus – Az Őrült Nők Ketrece – Pál Zsófia, Kulton, 2014. december 30. 
• Politikus a melegbárban – Bóta Gábor, Népszava, 2014. július 21. 
• „Itt buzik jönnek át a falon” – Csatádi Gábor, Színház.net, 2014. július 20.
• Kerényi Imrének szeretettel – Puskás Panni, Revizoronline.hu, 2014. július 20. 
• Vagyok, ami vagyok – Koltai Tamás, Élet és Irodalom, 2014. július 18. 
• Csinálják négy rács között? – Frauenhoffer György, Fidelio, 2014. július 18. 
• Ma Magyarországon: pasik tűsarkúban – Csáki Judit, Népszabadság, 2014. július 14. 
• Stohl András a tökéletes transzvesztita – Kalas Györgyi, Index.hu, 2014. július 14. 
• A hűség önmagunkhoz – Pál Zsófia, Kulton.hu, 2014. július 13.


Kritika:


Kritika:


Kritika:

• „Az előadás ritmusa kifogástalanul pereg és épp a megfelelő pillanatokban áll takaréklángra: Molnár Ferenc bizonyára elégedetten bólogatna, ha látná a Znamenák diktálta iramot, a biztos kezű, megfelelően időzített lassításokat, és Alföldi Norrisonját.” (Hegedűs Barbara, cultura.hu, 2017. május 3.)

• „Znamenák István eddigi munkásságából sejthető volt, hogy nem könnyed tűzijátékot akar a színpadon, nem elégszik meg azzal, ha a színészek brillíroznak, tapssal érkeznek a színpadra és tapssal is távoznak onnan. Biztosak lehettünk abban, hogy ennél valami mélyebbet akar, megmutatni például annak a fejbólintó Jánosokból álló mechanizmusnak a tagjait, akik vezényszóra bármit megcsinálnak, és megmutatni azt az embert, akinek egész mentalitását, akár még az eszméit is, egyik pillanatról a másikra, ripsz-ropsz át lehet alakítani.” (Pepita Magazin, 2017. január)

• „Molnár világlátása és kritikai érzéke keveredik ebben a humoros és elgondolkodtató előadásban, hamar egyértelművé válik, miért olyan nagyszerű író is ő.” (Pál Zsófia, Színházhatás, 2017. január 8.)

• „A motiváció lényeges momentummá válik, hiszen a darab ezzel külön artikulálja azt, hogy a feladat teljesítéséhez az a hideg, racionális profizmus szükséges, amellyel igazgatóként Norrison is rendelkezik. Ezzel az elvárással az emberi tényezőt (ember mint érző, fájdalmat, szomorúságot, bármit érző lény) ki lehet(ne) zárni a rendezésből – szövegszinten megjelenik, de nem szól bele a dramaturgiába. Ugyanakkor a koncepció és Alföldi tehetségét dicséri az, hogy beengedi a szórakoztatásba a nagyon emberi dolgokat is.” (Nagy Balázs Péter, Súgópéldány, 2016. december 16.)

• „Nemesebb értelemben tehát, de mégiscsak színtiszta komédia ez, még akkor is, ha az előadás végén úgy érezzük, hogy azért az emlegetett utolsó mondatért igazán érdemes volt megszületnie mindennek. Mert ott, abban az elnyújtott pillanatban megértjük, hogy nekünk is szégyellnünk kell magunkat.” (Kelemen Ágnes, Dézsi Fruzsina, Szintézis Online, 2016. december 10.)

• „Siker lesz, és szép hosszú széria – amit Alföldi Róbert Norrison bankárja teljességgel megérdemel.” (Csáki Judit, Revizor, 2016. november 20.)

• „Znamenák István rendezése képes a humor és a borzadály között megvalósítani a Móricka–Napóleon nyomvonalon, a szemünk előtt megszülető tartalmatlan kiskirályok történetét. Nagyon pontosan bánik ezzel a didaktikus szöveggel, olyan abszurddá válik az egész cselekmény, mintha egy Ionesco-darabot néznénk. És ahogy például Makbett utódja csak egyetlen dolgot ígér meg, hogy kegyetlenebb lesz, mint elődje volt, ehhez hasonlóan sejthetjük, hogy Gróf Dubois-Schottenburg (született Fusz Antal) esetében sem lesz ez másképp.” (Németh Gábor Dávid, Apokrif Online, 2016. november 18.)

• „A mű, valamint a Kultúrbrigád és az Átrium jelenhez csak minimálisan közelebb hozott előadása amellett, hogy görbe tükröt tart a hatalom, illetve a hatalmat kiszolgálók elé, teljesíti legfőbb funkcióját is: szórakoztat, ami elsősorban Alföldi Róbert emlékezetes játékának köszönhető.” (Szarka Károly, prae.hu, 2016. november 13.)

• „Lenyűgöző ez az egész, látványos brillírozás, parádés bűvészmutatvány, miközben azért rémisztő is. Hiszen nagy szemfényvesztés, óriási svindli, melynek alapja tiszta hazugság.” (Bóta Gábor, Népszava, 2016. november 12.)

• „Ütős. Molnártól, Znamenáktól, Alfölditől egyaránt.” (Csizner Ildikó, 7ora7.hu, 2016. november 9.)

• „Alföldi Róbert beszédkultúrája az utasítás-zuhatag, sorozatlövő intézkedés alig meg-megszakított folyamatában a tempó mellett az értelmezéshez is kiválóan elegendő. Míg világfivá alakítja és alakíttatja Fuszt, Valakivé beszéli a senkit, szavaiban a döntések kommentárja, az előre gondolkodás logikája és mocsara ugyancsak megszólal.” (Tarján Tamás, szinhaz.net, 2016. november 8.)

• „Alföldi becsülettel viszi végig a bankigazgató ámokfutását, a szélhámosság koordinálása közben az összes, a gépezet olajozására irányuló poénja ül.” (Kónya Rita Veronika, 2016. november 6.)

• „A népes szereplőgárda tagjai jönnek-mennek, kifutnak-berohannak, apró szerepébe mindenki bevisz egy-egy ötletet, jellemző vonást: piros orrot nagy pokróccal, fura parókát, túlmozgást. Ez az előadás azonban Alföldin áll vagy bukik. Jelen esetben áll, biztos lábakon.” (Turbuly Lilla, 2016. november 6.)


Kritika:

• „Lassan indulok haza a havasesőben a két már nem annyira veszekedő kamasszal… persze ez a villamoson még kitart, a kocsinál nem mondom, hogy ölik egymást újra, de a cukkolás újra kezdődik, már csak megszokásból is… remélem, még hosszan műsoron lesz, időnként meg kellene nézniük. Minden szereplő maximálisan tökéletes alakítást nyújt. Igazi élményszínház.” (csokibonbon.hu, 2017. november 29.) csokibonbon.hu

• „ »Erre a városra nem terjed ki a jóisten illetékessége« – mondja Alföldi, amely egyértelműen a jelenre íródik át. De adott esetben a testvérpár értelmetlen háborúzásában is párhuzamot lehet találni a darab világa és a magyar valóság között.” (Fritz Gergely, Tiszatáj Online, 2013. augusztus 6.) Tiszatáj Online

• „Nem megy bele az előadás abba a kínálkozó lehetőségbe, hogy csupán a frázisokat mutassa meg. Emberi sorsokat látunk, akik megpróbálnak igazán tenni, de a nagyon akarásuknak nyögés a vége. Annyira el vannak foglalva a kitűzött fő céljaikkal, hogy nem figyelnek egymásra – ők sem – és így elkerülhetetlen a tragédia.” (Széplaki Nóra, KultOn, 2013. április 1.) Kulton.hu

• „(...) kacagsz, mert nem bírod ki, de pontosan tudod, hogy közelről és távolról sem vicces, amit látsz: csakis valami tragédia, csakis az elválás, a végleges búcsú vethetne véget neki.” (Tóth Kata, Kortárs Online, 2013. március 19.) Kortarsonline.hu

• „Ha színre lép, megtelik élettel az Átrium színpada. Alkoholista tiszteletest játszik nagy önfegyelemmel. Tévelygő lelkek védőangyalaként maga is áldozattá lesz a groteszkre hangolt tragikomédiában.” (Kovács Dezső, Revizor, 2013. április 2.) Revizoronline.com

• „A szöveget és helyzeteket pontosan értelmező előadásban Alföldi Róbert intellektuálisan rendkívül finoman, érzékenyen megemelt Welsh atya alakításához méltó partnerek a Connor fivéreket játszók, a Színművészeti Egyetemen ezekben a szerepekben Gothárral már gyakorlatozott Ficza István és Rétfalvi Tamás, s Mészáros Piroska bumfordian, érdesen kedves Kicsilánya, akiről nem tudható, csalódottságában melyik utat választja majd, a maradást-e, vagy az elmenekülést.” (Szűcs Katalin Ágnes, Criticai Lapok, 2013/03. p.7)

• „Ebben a kétségkívül élvezetes darabban ez a bizonyos puska többször is elsül, de a poént végül mégsem lövi le. Sőt igazából nincs is poén, csak kérdések vannak, azok viszont fontos kérdések.” (Szarka Károly, prae.hu, 2013. február 15.) Prae.hu

• „A tragikomikus, bornírt viszálykodás fölötti gúnykacaj mint össznépi nonszensz jelenik meg.” (Koltai Tamás, Élet és Irodalom, 2013. február 1., p 23.)

• „Az apai örökséget zsarolással kisajátító, katolikus szentek szobrait gyűjtő Valene Ficza István megformálásában kéjeleg a testvére fölötti hatalmaskodásban, Rétfalvi Tamás által megszemélyesített fivére a kisemmizettek és megalázottak gyűlöletéből merít erőt a kisszerű pusztításhoz, kettejük mesterien felépített interakciói adják az előadás tengelyét.” (HVG 2013/4., 2013. január 26., p 38-39.)

• „Csodát ugyan ne reméljünk tőle, de miközben az Átrium ódon, vasvázas ajtaján a kilincset markolásszuk, megcsikordulhat bennük az érzés, hogy talán nem is kéne folyton pusztítanunk egymást. Sem családilag, sem társadalmilag.” (Majoros Sándor, Irodalmi Élet, 2013. január 21.) LINK: Regenytar.hu

• „A rendező ezúttal fiatalabbnak álmodta meg a Connor testvéreket, akik tragédiája így talán még inkább fejbe vágja a nézőt, hiszen bennük a jövő látszik elveszni így, és nem csupán két megkeseredett 40-es párharca elevenedik meg, akik már képtelenek a változásra.” (Bagi Ágnes, CampusOnline, 2013. január 15.)

• „Alföldi Róbert Welsh atya szerepében megragadó őszinteséggel beszél az évek óta dúló kultúrharcról. Egy pontos, szórakoztató előadásban, ahol tudjuk, hiába szül a másik fél szívatása fergetegesebbnél fergetegesebb poénokat, a játék vérre megy.” (Hodászi Ádám, Ellenfény Online, 2013. január 14.)

• „(...) már nem is kell különösebb múlt vagy tapasztalat ahhoz, hogy az ember belezápuljon az életbe.” (Kovács Bálint, Origo/Egyfelvonás, 2013. január 11.)

• „Somehow this play rang the bell to the prehistoric times of two brothers: Cain and Abel which was so tragic. At the same time with all the funniest situations was a reminder of the 20th century’s two famous enemy figures called Tom and Jerry. It all depends what mood we are in, what angle we look at when we watch these awesome actors of the Vaknyugat!” (Aggie Reiter, Rolling in Budapest, 2013. január 10.)

• (…) Két testvér, tulajdonképpen szintén két óriáscsecsemő, képtelen kijönni egymással, de a másik nélkül sem tud élni. Marják egymást rendesen. (...) És közéjük toppan be az elmagányosodott Welsh atya. (...) Idült alkoholista, örökös depresszióban szenved, ahogy Alföldi Róbert megformálja. Nem dülöngél, csak leheletnyit inog, de ez, ahogy Alföldi játssza, felér egy földrengéssel. (...) Két elsőrangú fiatal színész kapott nagy lehetőséget, Rétfalvi Tamás és Ficza István. Szerepük szerint sportot űznek abból, hogy melyikük kerekedik felül, ha úgy tetszik, szobán belül kié a hatalom? És nem tudnak leállni, békétlenségük örök. (…) És itt is van egy nő, Kicsilánynak hívják, Mészáros Piroska alakításában, jelezve, hogy azért neki sem sikerült egészen felnőnie, aki legalább szeretne normális életet élni, férfihoz vonzódni. ” (Bóta Gábor, Népszava, 2013. január 5.)

• „(…) [Gothár Péter] a két testvér röhejesen vérre menő marakodásáról, viccesen morbid gyűlölködéséről szóló történetben katalizátorként ődöngő, alkoholizmustól és lelkiismereti gyötrelmektől szenvedő pap szerepére Alföldi Róbertet állította a két frissen végzett színész mellé, akik már tavalyelőtt is játszották az összeférhetetlen-elválaszthatatlan testvéreket. (...) Természetes komolysággal, mélyen megélt fájdalommal adja az önkínzó, az alkalmatlanságának tudatától szenvedő férfit. Szinte rejtegeti a szöveg humorát, a fontoskodón visszaismételt mondatokban nem a szellem nehézkessége, a leépülés szánalmassága, hanem a reménytelen küzdelem, az egyre fogyatkozó erejű igyekezet, az erkölcsi erő megfeszítése érvényesül.” (Zappe László, Népszabadság, 2012. december 31.)


Kritika:


Kritika:

• „A konfliktusos helyzetek során, amelyekből bőven akad a darabban, a válság- és konfliktuskezelés amolyan kisenciklopédiáját is megírhatná a maga számára a néző (a szerzők bőven adnak támpontokat hozzá), aki a mindennapokban aligha nyerhet betekintést a legfelső döntéshozás kulisszatitkaiba.” (Nyugati Jelen, 2016. szeptember 19.) 
• „Znamenák István rendezése a jelenkori magyar politikai elit elé állít görbe tükröt. Külön dicséret jár az alkotóknak, hogy folyamatosan igazítják a szöveget a hazai aktuálpolitika történéseihez. Így az előadás kis mértékben állandóan változik. Azonban nem csak ez az oka, hogy a művet többször kell látni. A nagyszerű színészi teljesítmények, a simára csiszolt párbeszédek és az egész darabot átszövő, finom humor is arra készteti a nézőt, hogy már a vastaps közben azon töprengjen, mikor nézze meg újra az előadást. Mert higgyék el, megéri.” (orkhesztra.blog.hu, 2016. január 14.) 
• „Briliáns humorú ez a bohózat, csak úgy szikráznak a párbeszédek és fel-felismerjük a bürokrácia és a politikai elit jellemvonásait, a szomorú tényeket, melyeket bármely korra, bármely nemzetre és bármely apparátusra rá tudunk húzni.” (Blans.hu, 2014. április 23.) 
•„A pokolian szellemes darabban – és Znamenák István lefegyverzően elegáns rendezésében – minden köznapian ismerős, a kül- és belpolitikai problémák intonálása, megcsócsálása és manipulálása, és minden parabolikusan eltorzított, egészen az abszurdumig, hogy annál világosabb legyen az inkompetens, cinikus, korrupt, haszonelvű, velejéig immorális politizálás, amellyel szüntelenül találkozunk a közéletben.” (Koltai Tamás: Bocsánat, ez Anglia! – Élet és Irodalom, 2013. december 20.) 
• „Itt a válasz arra, hogy vígjátékot is lehet-e minőségi módon provokációra építeni. Meg úgy általában színházat.” (Dicsuk Dániel: Alföldi Róbert átvette a hatalmat... – Royalmagazin.hu, 2013. december 6.) 
• „Az Igenis, miniszterelnök úr! kajánkodva nyelvet öltöget a hatalomra. Élvezettel céltáblát csinál belőle, ahogy egyébként is található a díszletfalon egy valóságos céltábla is, kis nyilakat lehet bele dobálni, így hajigálja a Kultúrbrigád és az Átrium Film-Színház produkciója az Átriumban a kormányt élcekkel, viccekkel, gúnyos szurkapiszkákkal.” (Bóta Gábor: Hoppon maradt ország – Népszava / Szép Szó, 2013. november 30.) 
• „Ami a didaxisban nagyszerű, az a nyíltság, annak a tudatosítása, hogy ma Magyarországon a művészetnek nem kell allegóriák mögé bújnia, titkokban szólnia, mert ki lehet mondani a szavakat.” (Puskás Panni: Tudjukki – Revizor, 2013. november 25.) 
• „Bár az eredeti mű szerzője Antony Jay és Jonathan Lynn, a vaskos, mégis száraz angol poénokkal teli opuszból – Ugrai István és Faragó Zsuzsa fordításában és dramatizálásában – a honi-nemzeti kortárs rögvalóságból fakadó áradás lett. Nemcsak a fentebb említett szövegek és utalások szintjén, hanem – és ez már a rendező és a színészek érdeme – a figurák is virtigli, vagyis törzsökös magyar képződmények.” (Csáki Judit: Alföldi a színpadon leckézteti a miniszterelnökét – hvg.hu, 2013. november 17.) 
• „A Kultúrbrigád és az Átrium Film-Színház új bemutatója parádés szórakozást nyújt, még azok is megenyhülnek az előadás alatt, akik amúgy nem szeretik az összekacsintós művészetet. Poén poén hátán, az élcek pontosak, a színészi játék fegyelmezett, ahogy egy komédiában kell.” (Závodszky P. Árpád: Nyald a s.ggét, télen, nyáron – Népszabadság, 2013. november 15.) 
• „Az Igenis, miniszterelnök úr! bizonyítja, létezik még komédia rohangálás, heves ajtócsapkodások, és fejhangon üvöltözés nélkül, frappáns, pörgő dialógusokkal. Egy kulturáltan szórakoztató este Unortodoxiában.” (Rényi Ádám: Alföldi kezében báb a kormányfő – Ványa bácsi, 2013. november 7.) 
• „(...) némiképp karikírozva, mégis hihetően bemutatja a hatalom működésének természetrajzát, elsősorban Hevér Gábor kőbuta, de jól helyezkedő miniszterelnöke és Alföldi Róbert dörzsölt, taktikus, kormánybuktatásra készülő, de a győzelem érdekében akár a kormány megmentésére is képes reálpolitikusának hatalmi harca révén.” (Kovács Bálint: Alföldi Róbert megmenti a kormányt – Egyfelvonás, 2013. november 6.)