Egy Életem Produkció
Társulatok
Egy Életem Produkció
EGY ÉLETEM – ez a címe annak a különleges életrajzi stand up sorozatnak, ami 2023 szeptember végén indult a MOMkultban. Híres művészek állnak színpadra, hogy egy-egy színházi este keretein belül meséljék el az életüket.
„Az élet a legjobb forgatókönyvíró. Sokszor mondjuk ezt, de most a gyakorlatban is kipróbáljuk: Egy ismert művész áll ki a színpadra a nézők elé és meséli el az életét. Valójában nap mint nap ezt csináljuk mindannyian. Elmeséljük a barátainknak, mi történt velük. Főhőseink is ezt fogják tenni, persze nem véletlenszerűen. Minden estet sok-sok próba és ötletelés előz meg, hogy a néző egy érzelmes, sokszínű színházi élménnyel gazdagodjon” – mondja az ötletgazda Lévai Balázs, akinek olyan sikerfilmek fűződnek a nevéhez, mint a Nagykarácsony, a Nyugati nyaralás vagy a Sohavégetnemérős.
„A forma leginkább a stand upra vagy egy önálló estre emlékeztet, de számos olyan ötlettel is készülünk, amelyek látványossá teszik az előadásokat.” Korabeli fotók, újságkivágások, archív filmrészletek és más látványelemek varázsolják a főhősök személyes vallomásait színházi élménnyé. Az Egy életem estek célja elsősorban a szórakoztatás, a főszereplők viccesen és önironikusan avatják be a nézőket életük legmeghatározóbb pillanataiba, de nem kerülik a mély és megható történeteket sem. Az Egy életem estek végére a néző sokkal közelebb kerül a főhősök személyiségéhez és életéhez. A felkért művészek is várják a premiereket, ilyen kalandban még nekik sem volt részük.