
Varázsnagymama bemutató
„– Mert ha valaki látszólag unatkozik is, akkor is csinál valamit.
– Mit?
– Gondolkozik, álmodozik. Néha azt is kell! Nem lehet mindig csak tenni-venni. Nem csak akkor csinálsz valamit, hanem akkor is, amikor álmodozol. Vagy azon gondolkozol, hogy hogy keltsd életre a játékaidat!”
Május 1-jén délelőtt 11 órakor mutatjuk be az elsősorban gyerekeknek – és szüleiknek, nagyszüleiknek – szóló Varázsnagymama című zenés előadásunkat, Bánsági Ildikó és Farkasházi Réka főszereplésével, valamint a Tintanyúl zenekar tagjaival és dalaival.
A produkcióban a Tintanyúl ismert dallamain túl hallhatunk majd több, kifejezetten új, az előadáshoz írt, máshol nem hallható számokat is. Az előadás szövegét Farkasházi Réka és a rendező, Nyulassy Attila írta.
A produkció egy kislány történetét meséli el. Kata egyik este nem tud elaludni, mivel nem találja kedvenc nyunyókáját, Tündérlányt. De egyszer csak felbukkan a nagymamája, életre kelnek a plüssjátékai, és közösen Tündérlány keresésére indulnak. A kaland során kiderül, hogy mennyi varázslat veszi körbe az életét. És még csak álmodni sem kell hozzá.
Farkasházi Réka–Nyulassy Attila: Varázsnagymama
‒ csoda egy részben ‒
zenés gyerekelőadás az egész családnak, 3–99 éves korig
Csodákra akkor is szükség van, ha nem hiszünk bennük.
Kata: Farkasházi Réka
Varázsnagymama: Bánsági Ildikó
Tündérlány: Studniczky Hanga
Játékok / Zenekar:
Nyuszi / Gitár: Csiszár Ferenc
Breki / Gitár: Kálmán Tamás
Mackó / Basszus: Studniczky László ‘Zsatyi’
Fakopáncs / Dob: Delov Jávor
Zeneszerzők: Csiszár Ferenc, Kálmán Tamás, Bellák Miklós
Dalszövegek: Csiszár Ferenc, Finy Petra, Kálmán Tamás, Kovács András Ferenc
Díszlet- és jelmeztervező: Tihanyi Ildi
Koreográfus: Balogh Orsolya
Világítástervező: Czibor Attila
Sound design: Remete Marcell
Grafika: Lakatos Péter
Dramaturgiai konzultáns: Ugrai István
Produkciós vezető: Studniczky László
Rendező: Nyulassy Attila