Októberi műsorunkról: Szabadkától Péterfy Boriig


...
Jelenet a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház Nézőművészeti főiskola című előadásából – Kucsov Borisz

Októberi műsorunkról: Szabadkától Péterfy Boriig

Októberben is szeretettel várjuk azokat, akik nem félnek, hanem a védekezés mellett is élő kultúrára, emberi szórakoztatásra, egyedi produkciókra, érvényes gondolatokra vágynak.

Legújabb bemutatónk, az Isteni végjáték háromszor is látható a hónapban: 12-én, 13-án és 21-én este. A Fehér nyuszi, vörös nyuszi előadásunkban októberben Péterfy Bori teszi próbára magát, és vállalta a találkozást Nassimmal 30-án – ez az előadás a Fishing on Orfűn zajlott volna, ami elmaradt, ám így a nagyszerű színész- és énekesnő fővárosi rajongói is részesei lehetnek az egyszeri és megismételhetetlen élménynek, ami most különösképp aktuális, hiszen a bezártság és a szabadság viszonya is fontos része a darabnak.

Nemzeti ünnepünkön, október 23-án este a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház vendégjátéka érkezik az Átriumba: Tasnádi István méltán sikeres, Budapesten, a Centrál Színházban lassan két évtizede levehetetlen Nézőművészeti főiskola című darabját Urbán András rendezésében adja elő a határon túli magyar társulat.

Októberben visszatér színpadunkra a 12 dühös ember, és egy-egy alkalommal lesz látható A félelem megeszi a lelket, Az öldöklés istene és az Egy, kettő, három című előadásunk. A RefCOO Marslakók sorozatában Ferber Katalin közgazdásszal találkozhatnak nézőink. Az Újságmúzeum Live ismét a XX. század egyik évtizedének szalagcímein keresztül eleveníti fel a magyar és budapesti félmúlt emlékezetes, de feledésbe merült történeteit. E hónapban pótoljuk Az Őrült Nők Ketrece, az Igenis, miniszterelnök úr! és a Minden nagyon jó lesz, illetve a Megáll az idő elmaradt előadásait is, a Jurányiban a Szociopoly és a Cigány magyar is újra műsorra kerül. Vasárnapi zenés matinénk, a Tintanyúl Klub október 18-án várja a gyerekeket és szüleiket.

Győzzük le a bezártságot, vigyázzunk egymásra és legyünk együtt!

>>> Jegyvásárlás

>>> COVID-19 tájékoztató