Közszolgáltatási szerződés a XIII. kerülettel


Közszolgáltatási szerződés a XIII. kerülettel

Január 1-jével a XIII. kerületi önkormányzat közszolgáltatási szerződést kötött az Átriummal, így a kerület lakói 10% kedvezménnyel vásárolhatnak jegyet színházunk előadásaira.

Az önkormányzat a decemberi ülésén egyhangúlag fogadta el a javaslatot, amely szerint a XIII. kerület és az Átrium fenntartója három évre szóló közszolgáltatási szerződést köt egymással. Holopné Schramek Kornélia alpolgármester az előterjesztés vitájában kifejtette: az önkormányzat mindig is nyitott volt arra, hogy szakmai partnereket vonjon be a tevékenységébe, hiszen a kerületi lakosok ezáltal még tartalmasabb, izgalmasabb szolgáltatásokban részesülhetnek. A megállapodás, amelynek keretében az önkormányzat támogatást biztosít az Átriumnak, azért jó a kerület számára, mert a lakók kerületen kívül kedvezményesen juthatnak színházi belépőjegyhez, hiszen 10%-os kedvezményt kap minden kerületi lakos. Ezen felül az önkormányzat havonta 20 db színházjegyet kap térítésmentesen, továbbá évente 2 napot biztosítanak térítésmentesen a színház igénybevételére különböző rendezvények tartása esetén. A XIII. kerületiek lakcímkártyájuk felmutatásával vehetik igénybe a kedvezményes jegyvásárlást személyesen, a színház pénztárában.

Az Átrium korábban a fővárossal is szívesen kötött volna közszolgáltatási szerződést, ám Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes levelében közölte: a Fővárosi Önkormányzat sem pénzzel, sem közszolgáltatási szerződéssel nem kívánja támogatni a színházat. A II. kerület ugyancsak elzárkózott az együttműködéstől. Erre az évadra az Átrium a működésére pályázati támogatást sem kapott, azzal az indoklással, hogy a kiemelt színházak közé tartozik, ami nem igaz, ugyanis az előző üzemeltető kapta a státuszt, így ennek az évadnak a programját mindenféle állami működési támogatás nélkül, kizárólag a közönség jegyvásárlásaiból és annak taóvonzatából, valamint magánbefektetők segítségével bonyolítja le az Átrium. (Az ifjúsági színházi programokat létrehozó Mentőcsónak tavalyi működését 6 millió forinttal támogatta az állam, illetve az egyik NKA-pályázaton 2 millió forintot nyertünk egyik előadásunk megvalósítására. Természetesen más források nélkül ezek sem lettek volna megvalósíthatók.) Köszönjük mindazoknak, akik ezt lehetővé tették és teszik, elsősorban nézőinknek, akiket arra kérünk, továbbra is tiszteljenek meg bennünket bizalmukkal, és járjanak az Átriumba, minél gyakrabban, hiszen az előadásaink játszása elsősorban ennek függvénye. Meséljenek előadásainkról ismerőseiknek, ajánlják produkcióinkat másoknak, segítsenek bennünket vinni és továbbadni a színház hírét. Köszönjük a XIII. kerületi önkormányzatnak, akik felismerték, hogy az Átrium sokszínű programja, az itt létrehozott, másutt nem megvalósulható előadások, az itt dolgozó alkotóközösség szellemisége olyan színfoltot jelentenek Budapest kulturális életében, amely méltó a közösség támogatására.