Így szerettek ők - decemberi felolvasószínházi est az Átriumban


...

Így szerettek ők - decemberi felolvasószínházi est az Átriumban

December 12-én új bemutatóval jelentkezik az Átriumban a magyar irodalom nagyjainak szerelmi életét bemutató felolvasószínházi sorozat, az Így szerettek ők. A második évad harmadik részének főszereplője József Attila.

Azon a bizonyos december 3-án az akkor már súlyos pszichés betegségekkel küzdő költő délelőtt Balatonszárszón pihent, megebédelt, majd újságot olvasott. Délután még krumplit vásárolt Jolánnal, majd sétálni indult. Korán sötétedett. 
A jegyzőkönyv szerint átbújt a sorompón, majd megpróbált átcsúszni egy tehervonat alatt. 19 óra 36 perckor a vagonok meglódultak, József Attila pedig a kerekek alá került. Nem volt esélye a túlélésre. Egy szemtanú évtizedekkel később balesetről beszélt, az oda siető orvos viszont állította, neki az esetet látó gyerekek azt mondták, József Attila idegesen téblábolt, majd mikor elindult a vonat, a kerekek elé feküdt. 

Mi van az iskolában megtanult életrajzok és életművek mögött? Hús-vér emberek, valódi örömökkel, sorsokkal, kapcsolatokkal, érzésekkel, érzelmekkel és tragédiákkal. A felolvasószínházi sorozat a legismertebb magyar írók és költők művek és könyvek mögötti szerelmi életét mutatja be a Nyáry Krisztián által megírt népszerű történetek nyomán. A sorozat ötletgazdája Réczei Tamás rendező, aki a második évadban a Eötvös Lóránd Tudományegyetem bölcsészhallgatóinak kutatásai alapján készíti el az egyes előadások szövegkönyvét.

József Attilát Fehér Balázs Benő, Vágó Mártát Döbrösi Laura játssza, közreműködik Márkos Albert.

Jegyvásárlás a decemberi Így szerettek őkre ide kattintva érhető el.

Januári Így szerettek ők című előadásunkra, amely Babits Mihály életéről szól, Fekete Ernő és Kiss Diána Magdolna szereplésével, itt lehet jegyet vásárolni.