Három premier, új előadások és régi klasszikusok – Évadkezdés az Átriumban


...

Három premier, új előadások és régi klasszikusok – Évadkezdés az Átriumban

Három bemutatót tart az Átrium az évad elején, emellett visszatérnek a régi klasszikusok, bepótoljuk a pandémia miatt elhalasztott produkciókat, és folytatódik az előadáscsere-program a szabadkai Kosztolányi Dezső Színházzal.

 

A pandémia okozta lezárások alatt a színházak sem működtek, azonban az alkotófolyamat ezalatt sem állt meg. Három olyan produkció kerül végre a nézők elé, amelyet már korábban bepróbált a társulat, de mindeddig közönség nélkül. A sorban az első Tracy Letts amerikai színész, író, az Augusztus Oklahomában szerzőjének egy önkormányzati képviselő-testületi ülésen játszódó fanyar humorú darabja, A jegyzőkönyv, amely a múlttal való szembenézés lehetetlenségét, az elhallgat(tat)ás gyilkos következményeit ábrázolja. Azt gondolnánk, nem sok hasonlóság lehet egy távoli amerikai kisváros és egy magyar település közös ügyeiben, a darabból azonban ennek ellenkezője derül ki. A produkcióban olyan nagyszerű színészek játszanak, mint Friedenthal Zoltán, Hevér Gábor, Debreczeny Csaba, Bánfalvi Eszter, Rába Roland, Gyabronka József, Szatory Dávid, Murányi Tünde, Herczeg Adrienn, Brasch Bence, valamint váltott szereposztásban Molnár Piroska és Fodor Tamás. Az előadást Alföldi Róbert rendezi, premier szeptember 4-én.

Ugyancsak Alföldi Róbert rendezésében kerül az Átrium színpadára egy kortárs néptánc-előadás, a Frivol. A magyar népi hagyományt a jelenbe ültető, látványos, izgalmas és mozgalmas produkció egyúttal kísérlet arra, hogy a tánc nyelvén, a magyar népi hagyományok elemeinek felhasználásával beszéljünk fontos, jelen idejű kérdésekről, a bennünket körülvevő világról. A Frivol nem csupán táncelőadás: a produkció pontosan illeszkedik az Átrium szórakoztató, társadalomkritikai igényű és szociális érzékenységű repertoárjába. Sokszor elfeledkezünk arról, hogy a magyar hagyomány nem a múlt, hanem a jelen, nem elhalt zárvány, hanem élő organizmus, és nem múzeumként kell használni, hanem élő, hús-vér színházként. Mit jelentenek az élő népszokások, hogyan éli azt meg „elkövető” és „áldozat”? Mit lehet és nem lehet egy zárt közösségben? Milyen hatalmat képviselnek a közösség elöljárói? Mi a közös egy májusfában és egy csatornában? „Isten, haza, család, és ami mögötte van” – erről beszél a tánc nyelvén a Frivol, amelynek koreográfusa Vári Bertalan. A 18 éven felülieknek szánt produkció szeptember 14-én kerül első alkalommal közönség elé.

A 2014-es év egyik irodalmi áttörését jelentette Totth Benedek Holtverseny című regényének megjelenése. A szöveg a kallódó kamaszok láthatatlan világába kalauzolja el az olvasót, egy vidéki úszócsapat néhány tagja életébe és hétköznapi tragédiájába enged kendőzetlen, nyers bepillantást. Az ifjúsági közönségnek célzott Mentőcsónak-programban e regény színpadi változatát mutatjuk be, monodráma-formában, érzékenyen átélhetővé téve a sötét történetet. A szöveg számtalan szereplőjének és névtelen elbeszélőjének megteremtése izgalmas, embert próbáló színészi feladat: a Színház- és Filmművészeti Egyetem negyedéves hallgatója, Katona Péter Dániel tesz kísérletet arra, hogy másfél órára minden álca és szépítés nélkül láthassuk meg, kik is valójában a gyermekeink. Kovács Máté rendezését október 2-án láthatják először nézőink a Jurányi Ház 123-as laborjában. Az előadást 16 éven felülieknek ajánljuk.

Dogville nem a mi történetünk. Rossz és gonosz emberekről szól, egy elhagyatott, kopár, magányos városban. Urbán András rendezése leképezi Lars von Trier díszlet-díszletben játszódó megrázó filmjét, és a színházi kulisszákat teszi láthatóvá, ebben a keretben hozza igazán testközelbe a Dogville rettenetes, ám nagyon is emberi történetét. A szabadkai Kosztolányi Dezső Színház újabb vendégjátékában a teljes társulat játszik: Búbos Dávid, Fülöp Tímea, Kucsov Borisz, Mészáros Gábor és Verebes Andrea lép az Átrium színpadára október 7-én. Az előadás megtekintését csak 18 éven felülieknek ajánljuk!

Ősszel végre pótoljuk a tavaly ősszel elmaradt előadásainkat. Nagyon köszönjük azoknak a nézőknek, akik „bent hagyták” jegyüket, most megpróbáljuk azzal meghálálni, hogy egy év után a lehető legjobban eljátsszuk számukra a produkciót, amire oly régóta várnak. A jegyzőkönyv, Az Őrült Nők Ketrece, az Igenis, miniszterelnök úr!, a 12 dühös ember, A félelem megeszi a lelket, az Isteni végjáték, a Szociopoly, a Megáll az idő, a Cigány magyar újra színre kerül, a megváltott jegyek a pótló időpontra érvényesek, a szabad helyekre a jegyek megválthatók. Mindemellett természetesen látható lesz két nyári premierünk, A bogyósgyümölcskertész fia és a Mefisztó is. A pótlások időpontja az Átrium honlapján (atrium.hu) tétetik közzé.

Az Átrium két alkalommal megy ebben az időszakban vendégjátékra. Szeptember 30-án Szabadkán, a Kosztolányi Dezső Színházban Nassim Soleimanpour Fehér nyuszi, vörös nyuszi című darabját az ottani társulat jeles tagja, Mészáros Gábor adja elő az életben először és utoljára. Október 12-én pedig a II. kerületi Klebelsberg Kúriában vendégeskedik 12 dühös ember című előadásunk.

Sok nézőnk a megváltott jegy árának összegét támogatásként felajánlották, színházunk fennmaradását segítve. Nekik is nagyon hálásak vagyunk, ők is hozzájárultak ahhoz, hogy az Átrium a 2021/22-es évadát elkezdhesse. 

Legyen mindenki egészséges, várjuk közönségünket szeretettel!