Elindult a jegyértékesítés a decemberi előadásokra


...

Elindult a jegyértékesítés a decemberi előadásokra

Decemberben ismét számos sikerrel futó előadás várja az érdeklődőket az Átriumban. A hónapban műsorra kerül többek között a Klaus Mann regényét alapul vevő Mefisztó című zenés „kortárs kabaré” (december 5-én, 10-én és 29-én), Molnár Ferenc egyfelvonásos komédiája, az Egy, kettő, három (december 6-án és 8-án), a Frivol című kortárs néptáncelőadás (december 16-án), Az öldöklés istene című Yasmina Reza-vígjáték (december 11-én) és Tracy Letts A jegyzőkönyv című közéleti-politikai komédiája (december 30-án). A Jurányi Házban a Holtversenyt, a Megáll az időt, a Szociopolyt, valamint a Nézz le! című produkciókat láthatja a közönség.

Mindezeken túl különleges alkalmak is várják a hónapban a színházba látogatókat.

December 17-én este fél 8-kor Molnár Áron (noÁr) játssza életében először és utoljára a Fehér nyuszi, vörös nyuszi című darabot. A mostani alkalom különlegessége nem csak ebben rejlik, hiszen az előadáson és azt követő beszélgetésen részt vesz az előadás szerzője, Nassim Soleimanpour és a darab néhány korábbi előadója is.

Különleges jubileumi előadásra is készül a színház: december 20-án a 300. előadásához érkezik Az Őrült Nők Ketrece, Alföldi Róbert rendezése. Az este nézői sok meglepetésre számíthatnak, nem csoda, hogy a jegyek pillanatok alatt elfogytak.

Szilveszter napjára is tartalmas szórakozást kínál az Átrium. Délután 4-től A bogyósgyümölcskertész fia című monodrámát láthatják a Bisztrószínpadon, Háy János művének színpadi változatát Kovács Máté adja elő. Este 9-től pedig az Isteni végjáték című produkciót tekinthetik meg a nézők, Alföldi Róbert, Ivanics Tamás és Kovács Máté szereplésével, amelynek ezen az estén az alcíme: „Egy szilveszter este a Mindenhatóval”. A nézőknek pezsgős koccintásra is alkalmuk nyílik az előadás után.