Csakazértis: Átrium a Pozsonyi Pikniken


...

Csakazértis: Átrium a Pozsonyi Pikniken

Délelőtt 10 és este 8 óra között várjuk kedves közönségünket a Pozsonyi Pikniken, a Színházak utcájában, a Szent István parknál, a 190-es pavilonban.

A Pozsonyi Piknik látogatói vásárolhatják meg először a Fehér nyuszi, vörös nyuszi következő előadásának jegyeit, amelyre november 8-án kerül sor, életében először és utoljára Brasch Bence lép színpadra Nassim Soleimanpour rendhagyó darabjában, amelynek első előadásai nagy sikert arattak, a THEALTER Fesztiválon a Nyuszit előadó Medveczky Balázst különdíjjal is kitüntették. Az előadásra online is lehet jegyet kapni, szeptember 7-én délelőtt 11 órától. Brasch Bence személyesen is részt vesz a Pikniken, este 7 órától a Ketrec utolérhetetlen zenekarával lép fel Ezek vagyunk mi címmel néhány dal erejéig a Fidelio Színpódiumon.

A Pozsonyi Pikniken debütál az új átriumos pólónk, amelyen a színház logója alatt a CSAKAZÉRTIS felirat látható. A Piknik látogatói szeptemberi előadásaink utolsó jegyeire – a készlet erejéig – 10 százalék kedvezményt kapnak, a XIII. kerületi lakók pedig itt is élhetnek az Átrium és a XIII. kerületi önkormányzat között élő megállapodás alapján járó 10 százalékos kedvezményükkel bármely előadásunkra. 

Mivel sok nézőnk, főként vidékről igényli a délutáni előadásokat, a Piknikre nyitjuk meg a 12 dühös ember október 23-i délutáni előadására a jegyeket.

Ismét vásárolható Átrium voucher ajándékutalvány, 1.000, 5.000 és 10.000 forintos címletekben. Az utalvány a 2019/2020-as évad átriumos előadásaira váltható be, akár online is. Természetesen továbbra is várjuk a csatlakozókat az Átrium Mecénás Programhoz.

Akik legalább négy jegyet vesznek, vagy húszezer forint felett vásárolnak, vagy támogatói jeggyel segítik színházunk fennmaradását, plakátjaink, kitűzőink és műsorfüzeteink közül választhatnak ajándékot. Az első 200 vásárló Amíg lehet kitűzőt kap ajándékba, függetlenül vásárlásának értékétől.

Ha közönségünk – kiemelten mecénásaink és támogatóink – és csapatunk nem állt volna mellénk, a Pozsonyi Pikniken már csak hűlt helyünket találná. Azonban egyelőre vagyunk, ha kitartanak mellettünk, és jegyet váltanak produkcióinkra. Az állami kultúrpolitikai döntések okán színházunk helyzete bizonytalanná vált, csakis közönségünk támogatásával maradhatunk életben, ha csökkentett programmal is. A létünk önökön múlik, kérjük, tartsanak ki mellettünk, amíg lehet! Köszönjük! Szeretettel várjuk önöket a Pozsonyi Pikniken – csakazértis.