Boldogság… – koncert és doku Cserháti Zsuzsa életéről


...
fotó: Hegedűs György

Boldogság… – koncert és doku Cserháti Zsuzsa életéről

Rendhagyó előadás bemutatójára készül Horányi Juli. A 2014-es X-Faktor széria második helyezettje csodálója és tisztelője Cserháti Zsuzsa művészetének, és régóta szeretne emléket állítani az énekesnő életének. Arra az elhatározásra jutott, hogy egy olyan produkciót hív életre, amely bemutatja Cserháti munkásságát és sorsának alakulását olyan megközelítésben, amit korábban még nem látott a közönség.

„2002 nyarán találkoztam először és utoljára Cserháti Zsuzsával. Gimnazista voltam és nagyon szerettem énekelni. Tudtam, hogy Zsuzsa nagy énekesnő, de azt hiszem, fel sem fogtam, hogy egy élő legendával váltottam pár szót a koncert után az Esztergomi Várszínházban” – idézi fel Horányi Juli.

Az előadás fő célja, hogy rendhagyó módon állítson emléket Magyarország egyik valaha élt legnagyobb énekesnőjének. „Szeretnénk, ha a közönség számára kirajzolódna a fellelhető interjúkból, beszélgetésekből, dokumentumokból az az út, amin neki végig kellett mennie, hogy mindig tudjuk és emlékezzünk rá, hogy a jövő nemzedék tehetségeit ne engedjük a semmibe veszni. Természetesen munkásságának nagy zenei állomásairól sem fogunk megfeledkezni.”

Az előadás a dokumentarista koncertszínházi előadás műfaji elnevezést kapta. Ez a sajátos meghatározás illik leginkább az elképzelésre, amely életre hívja a Budapesten először november 15-én, az Átriumban látható, egész estét betöltő, Boldogság… című programot. A színészek által játszott szituációk nem megírt fikciók, hanem valós interjúk, dokumentumok felhasználásával készített szöveg. A jelenetek között, élő, zenekari kísérettel hangzanak el azok a dalok, melyek meghatározták Cserháti Zsuzsa pályáját, és összeforrtak élete minden állomásával. A számok időrendi sorrendben kerülnek színpadra, hogy egy történeti vonal is felépüljön, amely végig vezeti a nézőt az énekesnő életén.

Az előadás ősbemutatója Cserháti Zsuzsa utolsó fellépésének helyszínén, az Esztergomi Várszínházban volt július 30-án, hatalmas sikert aratva.

BOLDOGSÁG…
dokumentarista koncertszínház Cserháti Zsuzsa emlékére

Szereplők:
Horányi Juli
Märcz Fruzsina
Ágoston Péter

Zenekar:
Bubnó Lőrinc – gitár, vokál
Kovács Felicián – billentyű, vokál
Weisz Nándor – dob, vokál
Miklós Milán – basszusgitár

Látványtervező: Horányi Juli
Asszisztens: Gáncs Nikolasz
Rendező: Dénes Viktor

Jegyvásárlás: az atrium.jegy.hu oldalon és a színház jegypénztárában