Az öldöklés istene - házaspárbaj az Átriumban


...
fotó: Mészáros Csaba

Az öldöklés istene - házaspárbaj az Átriumban

Április 7-én mutatja be az Átrium és a Kultúrbrigád Yasmina Reza négyszereplős házaspárbaját, Az öldöklés istenét Bereczki Csilla rendezésében, Péterfy Bori, Herczeg Adrienn, Szikszai Rémusz és Hevér Gábor szereplésével.

Négy szülő egy lakásban beszélget: a vendég házaspár (Péterfy Bori és Szikszai Rémusz) fia egy bottal megütötte a vendéglátó házaspár (Herczeg Adrienn és Hevér Gábor) gyermekét és a szülők összegyűlnek, hogy megbeszéljék a problémát, de hamar kiderül, hogy a szülők semmivel sem jobbak, mint gyermekeik. A francia írónő világhírű komédiája leleplező őszinteséggel beszél a kispolgári álszentségről, és arról, hogy mindannyiunkban mennyi sérelem, előítélet és düh kavarog.

Hevér Gábor szerint „ebben a politikailag korrekt világban mindent meg lehet beszélni és mindent meg is kell beszélni, ehhez képest kiderül, hogy a lelkünk mélyén nem vagyunk pc-k, hiába akarjuk mutatni, csak hazudjuk magunknak”, míg a feleségét alakító Herczeg Adrienn úgy gondolja, hogy „ma szeretünk mindent »higgadt felnőttek« módjára tisztázni, átbeszélni, holott a gyerekek két perc alatt tovább tudnak lépni a problémán mindenféle sérelem nélkül. Mi szülők gondoljuk azt, hogy maradandó sérülést okozunk, ha nem oldunk meg számukra mindent. Ez is a saját lelkünk megnyugtatására szolgál. Elég önző, nem?”

A másik házaspárt alakító Péterfy Bori és Szikszai Rémusz a szerepük kapcsán nyilatkozták, hogy „Az öldöklés istene nagyon színészcentrikus darab, gyakorlatilag a színészek viszik a vállukon. Színészileg az is csábító, jó kihívás, hogy az elejétől a végéig mind a négy szereplő jelen van a színpadon” (Péterfy Bori) illetve hogy „az mindig egy különleges állapot, amikor olyan struktúrája van egy színdarabnak, hogy folyamatosan jelen kell lenni. Amikor négy színész egymásra van utalva egy térben, az mindig izgalmas kihívás” (Szikszai Rémusz).

A darab szerzője, Yasmina Reza Párizsban élő, magyar származású írónő, színműveit számos elismeréssel jutalmazták, többek között megkapta a rangos Molière-díjat is. Az öldöklés istene című darabjából legutóbb Roman Polanski készített filmet, világhírű sztárokkal a címszerepben. A Bognár Róbert fordította szöveget Mikó Csaba gondozza, az előadás lakásdíszletét Szakács Ferenc, jelmezeit Pető Kata tervezi, a zenéjét Kákonyi Árpád jegyzi.

Az április 6-i főpróbára és az április 7-i bemutatóra minden jegy elkelt, a bemutató másnapján, április 8-án délután és este is látható az előadás, további időpontok: április 25., május 10., 18. 30.

Jegyvásárlás: atrium.jegy.hu