Amíg lehet – itt az Átrium decembere


...
Függöny – Hámori Ildikó, Parti Nóra, Hernádi Judit a Chicagóban – fotó © Szilvás Zoltán

Amíg lehet – itt az Átrium decembere

Az Átrium a Chicagóval búcsúztatja 2018-at. Reménykedünk benne, hogy csak az évet, és nem egymást. Úgy gondoljuk, Alföldi Róbert legfrissebb rendezése pontosan illik a végjátékhoz. „Show-ba oltott keserűség ez. Színpadi vádirat. Kórkép, hogy itt tartunk, szórakozhatunk is akár ezen, mint most a produkción, és röhöghetünk is, de úgy, hogy azért olyan nagyon nincs min röhögni. Vagyis hát nagyon is van, de ez már a sírással határos” – írta kifejezőn a musicalről Bóta Gábor. Az előadás végén, éjfélkor az előadás alkotóival koccinthat közönségünk, ahogy szokás ilyenkor. Hogy mire, az nagy kérdés. Pont, mint hogy mit is jelent az a szó, hogy boldogság...

Persze rólunk, magunkról beszélünk többi decemberi előadásunkban is. December 20-án mutatjuk be Reginald Rose legendás darabját, a 12 dühös embert. Császi Ádám rendezésében a produkció a közös nevező megtalálásáról beszél, az ítéletalkotásról, a különböző nézőpontokról. Az előadásban Gyabronka József, Mucsi Zoltán, Debreczeny Csaba, Brasch Bence, Mihályfi Balázs, Lugosi György, Szatory Dávid, Fehér Balázs Benő, Lecső Péter, Varga Ádám, Sütő András és Kovács Máté személyesítik meg a tizenkét esküdtet. A tavalyihoz hasonlóan ismét karácsonykor, december 26-án tűzzük műsorra a Rainer Werner Fassbinder valódi, igaz szeretetről szóló A félelem megeszi a lelket című filmjének színpadi adaptációját, az alakításáért kritikusdíjat kapott Hernádi Judittal a főszerepben. A Pécsen májusban betiltott Igenis, miniszterelnök úr! című válságkomédiánk december 23-án lesz látható az Átriumban. A két ünnep között korrupciós krimikomédiánk, A Krakken művelet, Pintér Béla A Soha Vissza Nem Térő című színműve, valamint Az Őrült Nők Ketrece előszilveszteri kiadása szerepel műsoron.

Decemberben rezidens poprockzenekarunk, a Kiscsillag fesztivált rendez, három napon át muzsikál az Átriumban Lovasi András és csapata az Idáig tudom a történetet, a Dalok párban és a Semmi konferencia előadásokban (12–14., a három előadásra külön bérlet is kapható). Az Így szerettek ők decemberi bemutatója (10-én) ezúttal József Attila és Vágó Márta kapcsolatát dolgozza fel eredeti dokumentumok alapján, most két részben, Fehér Balázs Benő és Döbrösi Laura szereplésével. Visszatér Christopher Marlowe klasszikus műve, az Alföldi Róbert rendezésében nagyon is kortárs II. Edward (1-jén), ismét színre kerül a magyar félmúltra oly érzékletesen reagáló Pintér Béla-darab, a Titkaink (2–3.), Yasmina Reza házassági feketekomédiája, Az öldöklés istene (6-án), valamint Molnár Ferenc Egy, kettő, három című valós időben játszódó vígjátéka is (7-én). A Krizshow-ban Krizsó Szilvia Koncz Zsuzsát és Nagy Ervint látja vendégül (11-én).

És közéleti, szociális, társadalmi témák a Mentőcsónak előadásaiban is, a Jurányiban: a mélyszegénységről szóló interaktív társasjáték, a Szociopoly (12-én és 17-én), az alkotmányosan betiltott és büntetőjogi kategóriává tett hajléktalanságot feldolgozó kaland-játék, a Cím nélkül (15-én), a menekültek sorsát bemutató társasjáték, a Menekülj okosan! – MigrAction (10-én), a fiatalok nemzedéki életérzését kortársba hajlító Megáll az idő (6-án), a valós, megtörtént események alapján készült, az együtt élés történeteit feldolgozó, magyar állampolgároknak szóló csapatépítő tréning, a Cigány magyar (13-án).

Aztán: boldog új évet mindannyiunknak! Várjuk nézőinket szeretettel, amíg lehet!