42 kritikusdíj-jelölés az Átriumnak


...

42 kritikusdíj-jelölés az Átriumnak

A Színház című folyóirat októberi száma közzétette a Színikritikusok Díjának valamennyi jelölését. Az Átrium összesen 42 nominációban érintett, ami a három ide számító tavalyi bemutatóhoz képest igen magas érték. Hernádi Judit a legjobb női főszereplő díját vehette át a gálán, a többi szavazat nem „váltódott” díjjá. A 42 szavazatba kizárólag az Átrium jelzett érintettségét számoltuk bele, azt nem, ha nálunk is jelölt színészt más alakításáért is jelöltek, ahogy természetesen Lázár Kati méltó és megérdemelt életműdíját sem, amelynek azonban ugyanannyira örvendünk, mint minden egyes jelölésnek és díjnak.

22 jelölést kapott A félelem megeszi a lelket című előadásunk, Hernádi Judit mellett a legjobb rendezés, a legjobb előadás, a legjobb férfi főszereplő (Bányai Kelemen Barna), a legjobb férfi mellékszereplő (Bercsényi Péter) kategóriájában érkezett szavazat a produkcióra. 18 jelölést kapott A Krakken művelet, ez az előadásunk a legjobb új magyar dráma/színpadi szöveg, a legjobb rendezés, a legjobb független színházi előadás, a legjobb zenés/szórakoztató előadás, a legjobb díszlet, a legjobb jelmez, a legjobb női mellékszereplő (Kurta Niké, Rainer-Micsinyei Nóra, Molnár Piroska, Lázár Kati) és a legjobb férfi mellékszereplő (Némedi Árpád) kategóriákban kapott jelöléseket. Egy jelölés érkezett Az öldöklés istene című előadásunkra, a legjobb zenés/szórakoztató előadás kategóriájában, illetve egy különdíj-jelölést kapott maga az Átrium színház is.

Balogh Gyula, a Népszava szakírója a legjobb női főszereplő díjára Hernádi Juditot (A félelem megeszi a lelket) jelölte. Csáki Judit (Revizor) a legjobb rendezés kategóriájában A félelem megeszi a lelket (rendező: Alföldi Róbert) előadást, a legjobb női főszereplőben annak főszereplőjét, Hernádi Juditot jelölte. Csizner Ildikó (Criticai Lapok) ugyancsak voksolt Hernádi Juditra a női főszereplők között. Gabnai Katalin szintén, ő emellett a legjobb rendezés díjára A Krakken műveletet (rendező: Bodó Viktor), a legjobb férfi mellékszereplő díjára A félelem megeszi a lelketben nyújtott alakításáért Bercsényi Pétert jelölte, illetve különdíjra jelölte az Átriumot, igényes és változatos műsorpolitikájáért. Herczog Noémi (Színház, ÉS) a legjobb női mellékszereplő díjára Rainer-Micsinyei Nórát (A Krakken művelet) és Kurta Nikét (A Krakken művelet) is jelölte, a legjobb díszlet elismerésére Schnábel Zitát (A Krakken művelet) is ajánlotta. Jászay Tamás, a Revizor kritikusa a legjobb előadás díjára a A félelem megeszi a lelket, a legjobb független színházi előadás díjára A Krakken művelet című előadásainkat jelölte, a legjobb női főszereplő díjára Hernádi Judit, a legjobb díszletért Schnábel Zita kapott tőle jelölést. Kállai Katalin (art7.hu) a legjobb új magyar dráma, illetve színpadi szöveg kategóriájában Mózsik Imre és Bodó Viktor A Krakken művelet című darabját is felírta a szavazólapra, és a legjobb rendezés díjára is A Krakken műveletet jelölte, a legjobb női főszereplők között nála is megtalálható Hernádi Judit neve. Kovács Dezső (art7.hu) a legjobb új magyar dráma/színpadi szöveg díjára A Krakken műveletet jelölte. Kovács Natália A félelem megeszi a lelket című produkciónkat a legjobb rendezés és a legjobb előadás elismerésére is nominálta, a legjobb női főszereplő díjára Hernádi Juditot, a legjobb férfi főszereplőnek Bányai Kelemen Barna (A félelem megeszi a lelket) jelölte. Nánay István a legjobb zenés/szórakoztató előadások között említette A Krakken műveletet, a legjobb női főszereplő jelöltjei között Hernádi Judit, a legjobb férfi főszereplők között Bányai Kelemen Barna szerepel. Papp Tímea a legjobb független előadás díjára jelölte A Krakken műveletet, a legjobb női főszereplő kitüntetésére Hernádi Juditot. Puskás Panni, a Revizor szerzője a legjobb női, illetve férfi főszereplőként Hernádi Juditot és Bányai Kelemen Barnát jelölte meg A félelem megeszi a lelketben nyújtott munkájukért. Rádai Andrea (Színház, Magyar Narancs) a legjobb zenés/szórakoztató előadások listájára vette fel A Krakken műveletet, legjobb női mellékszereplő díjára jelölte Lázár Katit (A Krakken művelet) és Molnár Piroskát (A Krakken művelet), a legjobb férfi mellékszereplőként Némedi Árpádot (A Krakken művelet) jelölte. Stuber Andrea (spirituszonline.hu) és Szűcs Mónika (Ellenfény) ugyancsak Hernádi Juditot jelölte a legjobb női főszereplő díjára. Török Ákos (szinhaz.hu) a legjobb új magyar dráma/színpadi szöveg kategóriájában említette A Krakken műveletet, a legjobb zenés/szórakoztató előadás díjára A Krakken művelet és Az öldöklés istene (rendező: Bereczki Csilla) című előadásainkat jelölte. Turbuly Lilla (Kútszéli Stílus) a legjobb női főszereplők között Hernádi Juditot, a legjobb férfi főszereplők között Bányai Kelemen Barnát is megnevezte A félelem megeszi a lelket kapcsán. Urbán Balázs Tihanyi Ildit jelölte a legjobb jelmez kategóriában (A Krakken művelet).

A jelölésekhez fűzött kommentárokban Csizner Ildikó Lázár Kati A Krakken műveletben nyújtott alakítását emeli ki, ahogyan Nánay István is, Gyabronka Józseffel és Molnár Piroskával egyetemben.

Idén a Színházi Kritikusok Céhének mindössze 18 olyan tagja volt, aki elérte a szavazási minimumnak meghatározott 90 látott előadást, ezért hat további, a minimumszámot el nem érő kritikus szavazatait is figyelembe vették. Köszönjük azoknak a kritikusoknak, akik komolyan veszik munkájukat, és igyekeznek valamennyi bemutatónkat megtekinteni, érdemes azonban hozzátenni, hogy a szavazók között van olyan, aki előadásaink közül egyet sem nézett meg, a túlnyomó többség pedig a három érintett premierünk közül mindössze egyet látott. Érdekes elméleti kérdéseket vet fel, hogy a kritikusok egyértelműen függetlenszínházi előadásként értékelik A Krakken műveletet, míg A félelem megeszi a lelket tekintetében ez senkiben nem merült fel. Ennek okait kutatni izgalmas feladat lehet az esztéták számára.

A jelölteknek és minden díjazottnak szívből gratulálunk!