
HÁY JÁNOS:
A bogyósgyümölcskertész fia
rokendroll + csajok + fájás
Bemutató: 2021.05.22. 19:30

Van ez a srác, aki nem a Dózsa György unokája, de azért lehet belőle valaki. Jár is hát rendületlenül gitárórákra. Persze a leckékből a legmerészebb fantáziával sem lesz nagyszóló meg Dzsimi Hendriksz.
Majd jövőre, ha leteszi a vizsgát.
Útnak indul a bogyósgyümölcs-ültetvényről, hogy felfedezze a nagyvilágot.
„Hogy a világ és a szabadság, minden, amit az élet jelent, az benne lenne ezekben az apró, kétnapnyi szedés után kifejezetten ellenszenves bogyókban – hogyan is hihetné el egy fejében kozmikus méretű gondolatokat forgató kamasz.”
Az előadást az Átrium Bisztrószínpadon játsszuk.
„Az este egyik legnagyobb felfedezése[ként] lehet megélni, hogy a mai Magyarországon milyen sok közünk van a hetvenes évek szorongásaihoz – voltaképpen ez a tétje Kocsis Gergely rendezésének. Mit keresek ebben a jólétben?, kérdezi magától a főszereplő, Háy elbeszélője és talán alteregója, amikor egyedül rója Bécs utcáit. Hogy 2021-ben együtt tudunk vele érezni, az igen rosszat jelent, és ez teszi Háy könyvét most sokkal aktuálisabbá, mint 2003-as megjelenésekor volt. 2003-ban még gondolhattuk úgy, hogy lassan csak megérkezünk Európába. Aztán valahogy nem tudtuk felvenni a fonalat. A szabadságot mintha nem is értenénk.” (Puskás Panni, Magyar Narancs)
Korhatár: 15 év
Időtartam:90 perc
Szereplők
Játssza | Kovács Máté |
Jelmez: | Halma Ágnes |
Produkciós asszisztens: | Király Krisztina |
Műszaki vezető: | Czibor Attila |
Produkciós vezető: | Ugrai István |
Rendező | Kocsis Gergely |
Kritikák, sajtó
Kritikák
- Hollósi Zsolt: Ma sincs pénz fagyira - Thealter 2022 (tiszatajonline.hu, 2022. augusztus 5.)
- Kiss Lóránt: Ahogy a múltból jövő lesz - 32. THEALTER Fesztivál, 1-3. nap (Revizor, 2022. augusztus 3.)
- Kiss Lóránt: Jimmy Hendrix ribizlit szed (Thealter.hu, 2022. augusztus 1.)
- Faragó Vivien: Te meddig mennél el? (KultZóna, 2022. május 29.)
- Locsmándi Luca: A bogyósgyümölcskertész fia az Átriumban (Kodolányosik világa, 2022. február 24.)
- theaterman: Rokendroll + csajok + fájás. Újra és újra... (Színházat nekünk, 2021. november 20.)
- MakkZs [Makk Zsuzsanna]: „Mi vár most ránk?” (mezeinezo.blog.hu, 2021. július 16.)
- Keszte Bálint: Megér(t)ett gondolatok (Revizor, 2021. július 8.)
- Puskás Panni: Mintha nem is értenék (Magyar Narancs, 2021. július 1.)
- Gabnai Katalin: Gitárral a ribizliföldről (szinhaz.net, 2021. június 7.)
- A bogyósgyümölcskertész fia – Átrium Színház (csokibonbon.hu, 2021. május 27.)
Sajtó
- Kritikus szekció – THEALTER szakmai beszélgetés A bogyósgyümölcskertész fia és a Holtverseny című előadásokról: Kocsis Gergely, Kovács Máté, Totth Benedek, Ugrai István, Jászay Tamás, Proics Lilla (THEALTER, 2022. július 31.)
- Háy János: „Úgy játszanám, ahogy Máté játssza” (bdpst24.hu, 2022. május 11.)
- Kovács Máté: Kitartás kell elhinni, hogy sikerülhet (bdpst24.hu, 2021. május 22.)
- Új játszóhellyel nyit újra az Átrium (fidelio.hu, 2021. május 18.)
- Már a bisztró is színpad az Átriumban (Index, 2021. május 18.)
- 13+1 színházi előadás, amik már élőben várnak minket Budapesten és vidéken (konyvesmagazin.hu, 2021. május 17.)
Kapcsolódó hírek
Kitartás kell elhinni, hogy sikerülhet 2021-05-18 00:03:51Elindult a jegyértékesítés a decemberi előadásokra 2021-10-26 12:29:19
Black Friday az Átriumban is! 2021-11-26 15:03:16
Mikulás akció 2021-12-03 13:18:11
Indítsuk együtt az új évet! 2021-12-06 16:08:47
300. előadásához érkezik Az Őrült Nők Ketrece 2021-12-10 17:33:14
Ezüstvasárnapi kedvezmények 2021-12-11 10:34:05
Tanári segédanyag készült az Átrium előadásához 2022-01-17 18:14:34