...

3.000 Ft

A Majdnem 20 című előadás írójának drámakötete. 

Tasnádi ​István a kortárs magyar drámairodalom meghatározó alakja. Sokműfajú alkotó, de igazán otthon a színházban érzi magát, nemcsak íróként, hanem dramaturgként, sőt rendezőként is. Darabjai nem az asztalfióknak íródnak, hanem többnyire létező társulatok számára, a színészekkel és a rendezővel való együttműködésben készülnek. Különösen igaz ez az itt olvasható szövegekre. A négy darabból hármat Tasnádi egyik állandó színházi alkotótársa, Vidovszky György rendezett olyan fiatal színészekkel, akikkel többségében középiskolás koruk óta együtt dolgozott. A kötet címadó darabja, a Kolibri Színház felkérésére írt Cyber Cyrano valós történet alapján készült fiatalok számára. Az ősbemutató óta számos helyen játszották, és a műfaj egyik legismertebb magyar darabja lett. Hasonlóan fontos, fiatalokról fiatalokkal készült mű az East Balkán, amelyet a Bárka Színházban mutattak be, és amely szintén valós történeteken alapul. Ennek a hajdani bárkás műhelynek állít emléket Tasnádi legfrissebb alkotása, egy rendhagyó születésnapi „díszelőadás”, a Majdnem 20. A kötet negyedik darabja egyben a legrégebbi is: az Árkosi Árpád rendezte Nézőművészeti Főiskola még a Krétakör társulatának tagjai, Mucsi Zoltán, Scherer Péter és Katona László számára készült, akik azóta társulatuk nevéül is választották az előadás címét. 
Egy író történetével kezdődik, és a néző születésével ér véget Tasnádi legújabb drámakötete színházról, alkotásról, életről és arról a világról, ahol mindez a helyét keresi.

Ára: 3000 forint (nem helyszíni átvétel esetén + postaköltség)

Megrendelés:

Megrendelő adatai:

Szállítási adatok:

Számlázási adatok: