Nagy Fruzsina

Életrajz
Szakirányú tanulmányaimat Londonban kezdtem, majd a Magyar Iparművészeti Egyetem textiltervező szakán fejeztem be. Az emberi test és a világ viszonya minden aspektusból érdekel, legyen az jelmez, maszk, smink, divat vagy látvány…
Alternatív színházakkal közreműködve kezdtem pályafutásomat, ahol a szűkös anyagi feltételeket kreativitással kellett ellensúlyozni. Ennek ma is nagy hasznát veszem. 2002-ben lehetőségem nyílt arra, hogy a Trafóban létrehozzak egy divatszínházi előadást (Divatcirkusz), amit sikeres széria követett (Álmok a szekrényből, Recycled és PestiEsti). Munkámban fontos szerepet játszik az ösztönösség mellett a darab mondanivalójának mély értelmezése, egy viszonyokra épülő rendszer felépítése és a kompromisszumképes együttműködés a koncepció érdekében. A Magyar Szinház és Filmművészeti Egyetem doktori iskoláját 2014-ben fejeztem be. Néhány munkám az elmúlt évekből: Peer Gynt, Jógyerekek képeskönyve (Örkény Színház, r: Ascher T. – „Legjobb jelmez és maszk díja” Poszt 2009, Színikritikusok díja), Sirály, Pinokkió (Katona József Színház, r: Ascher T.) Amerika, Szentivánéji Álom, Mester és Margaríta, Az óra… (Shauspielhaus Graz, r: Bodó V.), Ivanov, Az öreg hölgy látogatása, Fahrenheit 451 (Bécs, Zürich, Heidelberg r: Bodó V.) Szent Johanna, Hamlet, Sirály ( Nemzeti Színház, r: Alföldi R.), Albert Herring, Tartuffe, Iphigeneia, Platonov (München, St. Pölten, Budapest r: Alföldi R.) Mizantróp, A csillagász álma (Krétakör, r: Schilling Á.), Éjjeli menedékhely, Tél meséje (Gárdonyi G. Színház, r: Máté G.), Faust, A nagyratörő, (Gárdonyi G. Színház, r: Csizmadia T.- Színikritikusok díja 2008), Az állatfarm, Dadaisták (Katona J. Színház, r: Bozsik Y.), Alíz!, A párnaember ( r: Dömötör A.)Díjak, elismerések
2017: Színikritikusok Díja: a legjobb jelmez (Nóra – Karácsony Helmeréknél)
2009: Színikritikusok Díja: a legjobb jelmez (Jógyerekek képeskönyve); POSZT: a legjobb jelmez (Jógyerekek képeskönyve)
2008: Színikritikusok Díja: a legjobb jelmez (A nagyratörő)
Főbb munkái
Színház:
2017
- Hoffmann-Kárpáti: A kis Zaches (R: Bodó Viktor)
- M.Wasdi: Futótűz, Radnóti Színház (R: Alföldi Róbert)2016
- Britten: Albert Herring Opera, Cuvilliés Theater, Munich (R: Alföldi Róbert)
- Csehov: Ivanov, Volkstheater, Wien (R: Bodó Viktor)
- Moliere: Tartuffe, St. Pölten (R: Alföldi Róbert)
- Tabu kollekció2015
- Csehov: Sirály, Katona József Színház (R: Ascher Tamás)
- Dürrenmatt: Az öreg hölgy látogatása, Schauspielhaus Zürich, (R: Bodó Viktor)
- Bradbury: Fahrenheit 451, Theater und Orch. Heidelberg, (R: Bodó Viktor)
- Háy Gyula: Tiszazug (Haben), Volkstheater, Bécs (R: Alföldi Róbert)2014
- Schilling: A Párt, Trafó, Krétakör Színház (R: Schilling Árpád)
- Csehov: Apátlanul (Platonov) , Radnóti Színház (R: Alföldi Róbert)
- Gluck: Iphigenia Taurisban, Magyar Állami Operaház (R: Alföldi R.)2013
- Gogol: A revizor , Vígszínház (R: Bodó Viktor)
- Büchner: Danton halála , Vígszínház (R: Alföldi Róbert)
- Csehov: Sirály, Theater Basel, Basel (R: Bodó Viktor)
- Bródy-Szörényi: István, a király, Szeged (R: Alföldi Róbert)
- A. Jarry: Übü király , Schauspielhaus Heidelberg (R: Bodó Viktor)
- Csehov: Sirály, Nemzeti Színház (R: Alföldi Róbert)
- H. Levin: Átutazók Vígszínház (R: Eszenyi Enikő)2012
- Ibsen: Peer Gynt, Örkény Színház (R: Ascher Tamás)
- Shakespeare: Hamlet, Nemzeti Színház (R: Alföldi Róbert)
- Kafka: Amerika , Schauspielhaus Graz (D: Viktor Bodó)
- Collodi – Parti Nagy: Pinokkió, Katona József Színház (R: Ascher Tamás)
- Bodó – Róbert: Anamnézis, Katona József Színház (R: Bodó Viktor)2011
- Csehov: Cseresznyéskert I. , Szputnyik Hajózási Társaság (R: Bodó Viktor)
- Vinnai A.: Férfi a kettes asztalnál…, Köln, Halle Kalk (R: Bodó Viktor)
- G.B. Shaw: Szent Johanna, Nemzeti Színház (R: Alföldi Róbert)
- Szuhovo-Kobilin: Tarelkin élete, Örkény Színház (R: Mácsai Pál)
- E. Chovaniec: Gardénia, Thália Színház (R:Pelsőczy Réka)
- Shakespeare: Szentivánéji álom , Schauspielhaus Graz (R: Bodó Viktor)2010
- M. Bulgakov: Mester és Margarita, Schauspielhaus Graz (R: Bodó Viktor)
- Vinnai A.: SYD , Mu Színház, Trafó (R: Láng Annamária és Nagy Fruzsina)
- Veslefrikk – opera, Bergen, Szeged (R: Alföldi Róbert)
- Gyász, Kamra (R: Szabó Réka)
- Lulu, avagy a rossz tanuló felel, Juhász Kata társulat, Mu színház (R: Juhász Kata)2009
- Parti Nagy Lajos – The Tiger Lillies: Jógyerekek képeskönyve , Örkény Színház (R: Ascher Tamás)
Kritikusok díja, Poszt legjobb jelmez díja
- Doug Wright: De Sade Márki pennája, Bárka Színház (R: Szabó Máté)
- Handke: Die Stunde… , Schauspielhaus, Graz (R: Bodó Viktor)
- Márton László: Törött nádszál, Gárdonyi Géza Színház, Eger (R: Csizmadia Tibor)
- Made in China, Krétakör produkció (R: Láng Annamária)2008
- Márton László: Az állhatatlan, Gárdonyi Géza Színház, Eger (R: Csizmadia Tibor)
- Nincs ott semmi, Szabó Réka Társulat, Trafó (R: Szabó R.)
- Charlotte Jones: Emésztő tűz, Gárdonyi Géza Színház, Eger (R: R. Milenkovics)
- Márton L.: A nagyratörő, Gárdonyi Géza Színház, Eger (R: Csizmadia Tibor)
Kritikusok díja, legjobb jelmez
- Schimmerpfennig: Aliz! Gárdonyi G. Színház, Eger (R: Dömötör A.)
- Szent Johanna, Jászai Mari Színház, Merlin Színház (R: Hargitai Iván)
- Viktor, avagy a gyerekuralom, Újszínház (R: Rale Milenkovics)2007
- PestiEsti, Krétakör Színház, Trafó (R: Nagy Fruzsina és Láng Annamária)
- PestiEsti jelmezek
- Tasnádi István: Magyar a Holdon, Szombathelyi Színház (R: Árkosi Árpád)
- Európai tánctalálkozó (2 balett) Pécsi Balett, Pécs (R: Vincze B., Julian Moss)
- Bahnhof (balett) Pécsi Balett, Pécs (R,K: Jurányi Patrik)
- Parti NagyLajos: Ibusár, Örkény Színház (R: Pelsőczi Réka)
- Závada Pál: Bethlen, Színház és Filmművészeti Egyetem (R: Máté Gábor)
- M. McDonagh: A Párnaember, Gárdonyi Géza Színház, Eger (R: Dömötör András)
- Én egy szemüveges kisfiú vagyok, Kapolcs, Thália Színház (R: Pelsőczy Réka)2006
- Shakespeare: A tél meséje, Gárdonyi Géza Színház, Eger (R: Máté Gábor)
- Moliere: Tartuffe, Szegedi Nemzeti Színház, Szeged (R: Hargitai Iván)
- T. Bernhard: A Pisztrángötös, Kamra (R: Máté Gábor)
- Közelebb (Closer), Vidám Színpad (R: Magács László)
- A csillagász álma, Krétakör Színház, Taljándörögd (R: Schilling Árpád)
- Bonnie és Clyde (balett) Pécsi Balett, Pécs (R: Vincze Balázs)
- Tanulmány a nőkről, Gárdonyi Géza Színház, Eger (R: Csizmadia Tibor)
- Mystery of Irma Vep, Merlin Színház (R: Magács László)
- Goethe: Faust, Gárdonyi Géza Színház, Eger (R: Csizmadia Tibor)
- Nagy Ignác: Tisztújítás, József Attila Színház (R: Hargitai Iván)
- Feydeau: A hülyéje, Gárdonyi Géza Színház, Eger (R: Máté Gábor)
- Strindberg: Miss Julie, Bozsik Yvette Társulat, TrafóFilm:
2008
Tizennyolc éven felüli (nagyjátékfilm, R: Márton Gyula)
2007
Lányok (nagyjátékfilm, R: Faur Anna)
Kythéra (játékfilm, R: Mészáros Péter) Salamon Eszter társtervezővel2005
Csendélet hallal… (diplomafilm, R: Jánossy Natália)
Recycle: Pro-Reo-Neo (kisfilm, R: Pater Sparrow)2004
Ég veled! (nagyjátékfilm, R: Pacskovszky József)
Stammbuch (tévéjáték, R: Mészáros Péter)
Kirie (rövidfilm, R: Mészáros Péter)
A disznó útja (rövidfilm, R: Mészáros Péter)2003
Szezon (nagyjátékfilm, R: Török Ferenc) Juristovszky Sosa társtervezővel
Mélyen őrzött titkok (nagyjátékfilm, R: Böszörményi Zsuzsa)2002
Az első száz oldal (rövidfilm, R: Jánossy Natália) 2000
Afta (rövidfilm, R: Mundruczó Kornél) Kapcsolódó hírek
Megtartottuk A félelem megeszi a lelket olvasópróbáját 2017-09-14 11:46:21
Gratulálunk a kritikusok díjában érintett munkatársainknak! 2017-09-22 01:11:51
A félelem megeszi a lelket: kritikai tükör 2017-11-12 12:52:05
Gratulálunk alkotótársainknak! 2019-09-28 12:56:28